Tízévente

Épp egy hete vagyok itt, Belgiumban és majdnem pontosan tíz éve költöztünk Lengyelországba. Tíz év, két hónap. Nem, nem olyan, mintha tegnap lett volna, inkább olyan, mintha nagyon régen történt volna, tíz éve például.
A kiköltözés egészen hasonlóan zajlik most, ide Belgiumba, mint akkor, oda: váltani kellett, és ha váltunk, akkor ugorgyunk nagyot!

Megjártuk Lengyelországot, átvészeltük, és tanultunk belőle: ide most már élni jövünk. Mert átmeneti életet élni nem élet, csak amolyan vándorlás, amiből a hazamenés reménykeltő iránynak tűnik, és minden kicsit ráér. A különbség láthatatlan, vagy alig feltűnő apróságokból áll. Hogy egy vásárláskor nem arra gondolunk, vajon otthon hova tesszük majd, hogy nem gondolkodunk el rajta, vajon otthon nincs -e már egy ilyen, hogy nem tesszük fel a kérdést, hogy itt vagy éppen ide minek, érdemes -e egyáltalán megtanulni, megismerni, megtudni, hiszen majd egyszer megyünk haza.

Nem azért így, mert meg lennék győződve róla, hogy ez a végállomás, de legalább leszállnék a villamosról.

Mást is tanultunk Lengyelországból, másból is, mégiscsak eltelt tíz év, talán érettebben is lettünk, már kevesebb az illúziónk is, talán kevesebb az elvárásunk és reményünk is. Ide most egyszerű és jó életért jöttünk, nem a meggazdagodás, nem a kaland hozott, csak (csak?) az egyszerű és jó élet reménye. (Korábban -régebben- többször kereszteztük Németországot, és szinte minden alkalommal felmerült bennem, hogy igazságtalan az élet, hogy csak egyszerűen németnek születni és utána jól, normálisan dolgozni elegendő ahhoz, hogy az életszínvonalad magasabb legyen. Persze azt a színvonalat azóta többször sikerült -időszakokra- megteremteni otthon is, de valahogy nem vált sztenderddé, talán erőnkön felüli volt)

Lett közben még egy szempont: Macifül. Szeretném, ha neki megadhatnánk az esélyt, hogy bármilyen életet is választ, nyelveket beszéljen, megélhessen a legvadabb vagy épp legegyszerűbb szakmából, és hogy egy szabályt látva ne az a két gondolata támadjon, mint mindenkinek Kelet-Európában: ezzel vajon hogyan lopnak, és vajon hogyan lehet kikerülni. Sírva nevetni, zavarosban halászni, urambátyámnak ott vakarni, ahol viszket inkább egzotikus, vagy irodalmi élmény legyen a számára, mintsem mindennapos valóság.

Így indulunk legalábbis, aztán meglátjuk.

Újabb betört kávéfőző

Olyanok ezek, mint a vadlovak, jönnek, beköltöznek, makrancoskodnak, próbálgatják-kóstolgatják az embert, aztán amint előkerül a csavarhúzó, egy kis bütykölés és máris rendesen viselkednek.

Anno ugye Baby volt az, aki röviddel beköltözése után úgy döntött, hogy nem főz kávét, azt a lázadást akkor sikeresen leszereltem. Most Yuriy -akit Karácsonyra hozott Kicsibocs és Zdrumi Jézuskája- mutatta be, hogy a svájci hegyek között is teremnek olyan vad legények, mint az Appeninnekben.

Télre készülődés - Kazántakarítás

Elmúlt Lengyelország utáni első telünk itthon, és mitagadás nem voltam teljesen elégedett a fűtéssel, valahogy sosem volt az igazi, nagyon sok füst dőlt Totya orrán-száján, felforrósodott a füstcső, de a vizet nem sikerült 80 fokra melegíteni tartósan, és Konix ide, Konix oda, ami kátrányt egyik nap leszedett a Konix, azt másnapra visszatermelte a tűz. Egyszóval kazánforradalomra volt szükség.

Először is füstcsőcsere.

... hogy meglegyen a tisztes huzat. Mindenképpen kell bele egy pillangószelep, hogy szabályozhassam a kimenő levegő mennyiségét, illetve minden könyökre tisztítónyílás, mert az ördög és a kátrány alvási szokásai hasonlóságot mutatnak. Ezt igen gyorsan és problémamentesen sikerült megvásárolni, a legjobb ár, amit találtam a Kazán webáruházé  volt. Megrendeltem, kifizettem, és szépen meg is jött, gyorsan be is szabtam, és csak egy helyen kell tömíteni, mert a stücni a falban a logikával ellentétesen fordítva van, így a vízszintes szakasz két oldalon is anya kialakítású.

Másodszor tüzelőcsere. 

Két tonna fabrikett

Sok sok számolgatás után a fabrikett mellett döntöttünk, mert sokkal kiszámíthatóbb, mint a tűzifa, tudom a súlyát, tudom a szárazságát, tudom a fűtőértékét, ezzel szemben tűzifából hoznak egy platónyit, ami éppen kettő és egynegyed sülysápi öl, megközelítőleg tizenhárom vajdasági kád súllyal, és nagyon száraz, mindig nagyon száraz, akkor is, amikor még a levelek se száradtak el a rajtamaradt ágacskán. A fűtőérték pedig makacsul SI, és nagyon erősen függ a szárazságtól.
Mindenesetre a számítást elvégeztem:

Az átlagos tüzifa fűtőértéke 8,5-9 MJ/Kg, a briketté 17-19 MJ/Kg. (forrás: www.erdert.hu )
Egy raklap brikett súlya 1000 Kg
Kb 3 köbméter tűzifa súlya kb 1500 Kg, tehát kb 1 köbméter kb 500 Kg (forrás: http://tuzifa.com/ )
Tehát 1 köbméter brikett össz fűtőértéke 17000-19000 MJ (17*1000), ami 2000 Kg tüzifa fűtőértékének (17000/8,5) felel meg, tehát 1 köbméter brikett 4 köbméter tűzifa fűtőértékének felel meg.
1 raklap brikett 48000 Ft, 1 platónyi tűzifa 40000 Ft, tehát kb ugyanannyiba kerül a kettő, feltéve, hogy a plató-SI átváltás sikeres.

Szintén neten rendeltem, a faluban lévő kereskedésből, http://fuel.cseppcom.com/ , egy kis Konixszal, és némi alágyújtóssal együtt.

Aztán jöhet a takarítás.

A kátrány igencsak csökkenti a hőcserélő felületek hatékonyságát, amiképpen a füstjáratokat is szűkíti, mindenféle komplikációkat okozva. A Konix hatékonyságát megénekeltem már, de most nekem nehéztüzérség kellett, valami, ami nem okosan tisztít, hanem durván és közönségesen feloldja, lesöpri, megsemmisíti a gonosz lerakódásokat. Némi kutakodás után kiderült, hogy régi jó barátom a nátronlúg, népi nevén a marónátron, felnőttkori nevén NaOH kell nekem.

Minden figyelmeztetés rajta van
node... lakossági felhasználásra?

Évekig dolgoztam nátronlúggal, lévén az egyetlen vegyszer, ami hatékonyan oldja az aluminiumot, lehetővé téve az öntészeti szerszámok takarítását. Nagyon csúnya kellemetlen anyag, mar, rúg, harap, a gőze irritáló, nem véletlenül engedélyköteles.
Ellenben a legjobb tisztítószer a kazánra, egy tálkában berak az ember 100-200 gramm anyagot az égéstérbe, vizet önt rá, és pár óra múlva a kátrány engedelmesen eltávozik a felületekről.Mivel már nem alumíniummal dolgozom, nincs hozzáférésem marónátronhoz, a volt munkáltatómnál pedig nem mertek kiadni nekem húsz dekát sem (!) gondoltam megnézem a neten. 
Az ökokuckó, név kötelez alapon könnyedén elad nekem egy kilót. Mert hátha szappant akarok csinálni.  Felelősen a környezetért. Biztos vagyok benne, hogy ez normális, hisz marónátront régen is használtak a háztartásokban, de valahogy nincs összhangban az a mennyiségű munka, papírmunka, óvintézkedés, amivel én anno a munkásaimat védtem az anyagtól, kezeltem a hulladékot, szállíttattam az oxidokat és a tartályokat azzal, hogy a posta kihoz nekem egy kilót.

Ipari üzemként évente 300 kilót használtunk fel, ez elegendő volt arra, hogy 100 liter 60%-os töménységű oldatot tartsunk fenn, folyamatos szűrés és használat mellett. (írtam ezt én itt) 

Kátránymentesen

Állítólag egy tálkában betesz az ember egy kis nátronlúgot a kazánba, és a gőzei kitakarítják, nos a valóság sokkal nehézkesebbnek bizonyult. A nátronlúg valóban oldja a kátrányt, de nem árt neki ha a felületére direkten ráspricceljük, és némi mechanikai ráhatás is elkell, hogy megszabaduljunk tőle.

A kazán belseje olyan lett, mint újkorában, az anyag viszont valóban veszélyes, hiába több év tapasztalata, hiába a vegyvédelmi kesztyű, ahol az végetért, ott bizony komoly égési sérüléseket szereztem. 

A meglévő karcolásoknál égette meg a bőrömet,
de volt ahol lukakat égetett bele. 

Legvégül pedig egy kis kazánfelújítás.

Bizony Totyakazán felett sem repült el nyomtalanul az idő vasfoga, sem az ezüst szamovár, így bizony hiányzott a parázsfogó ajtó, a hamuzóajtó kilincse, sok sok ajtótömítés, és mivel a brikettet leghatékonyabb tüzeléshez felül kell begyújtani, a középső ajtóból rendeltem olyat, amin van szekunder levegőnyílás. 

Természetesen ezt is neten rendeltem, a szegedi Fűtés üzletháznak mindenféle kazánalkatrész van a lapján:  http://www.futesuzlethaz.hu/vasarlasvegyestuzrostely.php Ezek a jövő hét elején érkeznek az, és máris kész a téli készülődés eme része.

Már meg is csináltuk a próbafűtést, és egyelőre tökéletes megelégedésünkre szolgált a felújítás.

Az kéményrûl

Elérkezett a fûtési szezon, de a kis Totyakazánunk úgy döntött, hogy a füsött inkább orrán és száján ereszti ki, mintsem az arra kitalált füstnyíláson bocsássa ki a falu falusias hangulatát növelendô. (minden faluban ôsztôl tavaszig füstszagnak kell lennie, anélkül csak kis várossá változna, igaz a disznóröfögés már nem ilyen must-have). Jött is a kéményseprô, elvégezte a rektális tükrözést és papírgyújtogatós trükközést a kéményen, és megállapította, hogy neki a számla kiállításán kívül semmi dolga nincs a kéménnyel, ez még egy-két évig tökéletesen fog szelelni.

Tehát a kémény szelel, de a kazán nem. Hibátlan logikával feloldottam ezt az ellentmondást és a kazán illetve a kémény közti szakaszra koncentráltam. Apró baltamozdulatokkal (vajon hol lehet a kalapács?) kiszereltem a kéményt szorult helyzetébôl (örökké áldassék Marcibácsi, aki szemmel láthatóan a kéményt és a fûtésrendszert igazította inkább a kazán helyzetéhez, mintsem odébbtaszajtsa 10 cm-vel, és egész fokú szögeket hozzon létre a csövekben. Álmodni sem merek 45º 60º 90º 120º kombinációiról, hisz azt lehet kapni boltban, nincs benne kihívás). Némi fejszemunka után az alábbi látvány fogadott:

Viszlát, és kösz a halakat!

605 nap, egész pontosan ennyit töltöttem el itt, Lengyelországban, ennél a cégnél. Mármint alkalmazásban, merthogy nem számolom hány napot voltam úton, otthon, emitt és amott, de 2009 július 1-e óta ennyi nap telt el. Most pedig ez a számláló nem számlál tovább, ma leállítom, és vége. Vége Lengyelországnak. (Kedves ittmaradók és lengyelek, ne féljetek, igazából Lengyelország marad ott, ahol van, tele lengyelekkel és mindenekkel, ahogy azt megszoktátok, engem megszokni meg úgyis kevés volt ez a 605 nap. Ha esetleg mégis lebegnének hatalmas sárga ûrhajók Lnegyelország felett, amik most eldózerolják... csak véletlen egybeesés)

A millió apró ok és indok, a szépen lassan összeálló döntés és az utolsó csepp most nem annyira érdekesek. Minden momentumnak megvan a maga története, eleinte még panaszkodtam itt is, aztán egyes dolgokba belefásultam, másokat meg nem bírtam megszokni. Egyszercsak elég lett, és éppen úgy, és olyankor, amikor máshol meg pontosan egy olyan formájú luk támadt, amit velem be lehet pótolni. 

Ne tessék itt valami hiperreális, agyonfontolt döntésre gondolni, amit minden észérvvel szemben meg tudok védeni utolsó vérig. Kellenek néha olyan döntések, hogy "ez nekem nem jó", és ezt nehéz bármivel megfellebbezni. Hát ez nekem nem volt jó, ez pedig minden apró indokával és okával együtt is, még ha egyenként meggondolandó is lehetne, így, egyben ez már sok volt. Most pedig valami olyan jön, amirôl már régóta tudom, hogy jó lenne, de meg kellett érnie ennek a gyümölcsnek is. (további hasonló gondolatok: http://instantcoelho.com/) 

Szóval vége, de meg nem bántam egyetlen percét sem. Így volt ez jó. Ennyi, nem több.

Vasárnap délután

Tegnap vagy tegnapelôtt a legújabb szerzeményünk, Baby elkezdett furcsa kávét fôzni. Lassan is jött belôle a kávé, meg nem is sikerült olyan krémesre, mint az illendô volna. Elôször persze a kávéra  gyanakodtunk, túl durva ôrlésû a Dallmayr, biztos az a hiba. Aztán bontottam egy Lavazzát, és amikor abból sem sikerült kisebb karbantartásra szántam el magam.

Rávettem Kisnyuszit, hogy menjünk el a Media Marktba, és vegyünk vízkôoldót. A vízkôoldó a vízkövet valószínûleg oldotta, a probléma azonban keményebb diónak bizonyult, azt nem oldotta (meg).

Ekkor elszántam magam, hogy megoldom a problémát:

Lengyeltejek - Dulce de leche

Amint lunanyuszi is írta, nagy barátai vagyunk a tej mindenféle formáinak. Noha az elmúlt tíz évben otthon elszaporodtak a korábban ismeretlen tejtermékek (savós tej, író, ízesített kefír, joghurtok, cottage cheese) mindenféle minôségben és árkategóriában, az itteni kínálat lenyûgözô. Nem csupán a választék, a számunkra ismeretlen készítménye, hanem a minôség is. Hetente fogok jelentkezni egy-egy újabb tejtermékkel, ez most a hetedik -hónapokkal megkésett- rész.

Eddig megjelentek:

• Maślanka
• Mleko
• Masło
• Śmietana
• Ayran és Cottage Cheese
• Kefír és más joghurtok

Marhasült

Egy gyönyörû marhasült

Meghatározó gyerekkori élményem, amikor valamelyik születésnapom alkalmából Koky ebédet rendezett magánál nekem, és nem kellett köretet ennem. Ez ajándék volt, húst hússal ehettem, az igazi nagymama-unoka rosszalkodás jegyében. A csokit is nagyon szerettem, de húst hússal enni igazi huncutság volt.

Szintén Kokyhoz kötôdik, hogy a kevés általa mûvelt konyhai mûvészkedés egyike a töltött sülthús volt. Születésnapján, Karácsonykor, meg ha bármilyen más alkalom volt, jóeséllyel marhasült volt. Valamiért mindig kevés volt a köret, ezért ezek a ritka alkalmak mindig azt jelentették, hogy hússal ettem tele magam.

Reconquista

Mór itt egy darab nem volt, csak munka. Teljesen elfoglalta az életem, ha véletlen nem voltam bent, vagy visszajárt a fejem, vagy azt számoltam, mi mindent nem tettem meg. A hétvégék arról szóltak, miképp is lehet a szombaton még beugrom és a holnap már menni kell közé besûríteni egy kis életet. Pedig Földiákostól jól megtanultam, hogy az élet nem áll meg attól, hogy nem éljük, csak kimaradunk belôle. Csütörtökön viszont egycsapásra megváltozott sok minden.

Disznódobáló elégedett ügyfél

Ügyünk volt a Pannonnal, ki kellett fizetni pár elmaradt számlát, átalakítani az elôfizetésemet kártyásra, illetve szükségünk támadt (sic!) egy telefonra, amire érkezhetnek a banki sms-ek, de ezen felül mást nem nagyon kell tudnia.

Elégedett ügyfél II. felvonás

Korábban megírtam az elégedettségemet a CIB Bank szolgáltatásával:

Mivel a fizetésemet euróban kapom, de a költségeink jó része itt van, felhívtam ôket, hogy megkérdezzem, mégis miként lehetne euró alapú számlát nyitni, ne kelljen kétszer fizetni az átváltásért
....
Megkérdeztem, hogy kártyát igényelhetek -e hozzá, felolvasta a kondíciókat, és megkérdezte, hogy kérem -e. Határozott igen, és már csak azt kellett eldöntenem, hogy postázzák -e Sóskútra, vagy inkább bankfiókban venném -e át, plusz költség mellett. Postáztattam.
Még pár kérdés, susmus értesítô, internet bank, még pár határozott igen, és kész is.
Teljes bejegyzés itt

Legalábbis azt hittem kész minden...

Egy hosszú hét

Amikor elindultunk haza még nem tudtuk meddig maradunk. Számomra túlzott optimizmusnak tûnt az, hogy a hónapok óta húzódó üzletet pont azon a héten sikerülne megkötni, amelyiket kínjukban kijelöltek volt fônökeim. Aki már látott rámenôs olaszt (bôrkabát és széles mosoly nélkül kell elképzelni, elvégre nem ágyba akarta csábítani a németeket) az el tudja képzelni Döme mi mindent meg nem tett azért, hogy az a két teszetosza párosujjú végre aláírja a papírokat. Én a puszta jelenlétemmel gyakoroltam nyomást, elmentem a volt munkahelyemre, és kérdeztem. Aztán üldögéltem a recepción, beszélgettem volt kollégákkal, üldögéltem, és ha németet láttam kérdeztem. Hétfôn is, kedden is. Aztán egyszercsak csodák csodája aláírták a szerzôdést, és onnantól minden olajozottabban ment.

A pihenés fáradalmai

Megünnepeltük Fabio születésnapját, aki most már büszke tulajdonosa Vincenzonak a plüsstehénnek (A new friend! kiáltott fel, amikor odaadtuk, majd megbeszéltük hogy a tehén lány), majd elindultunk haza hétfô este. Hazaérkeztünk kedden reggel, egész éjszakai autókázás után (bevallom egy órát szunytam az egyik szlovák parkolóban). Megállapítottuk, hogy ha levonjuk az egy órás alvást nomeg azt a húszperces kitérôt, amit a sûrû ködben, sûrû káromkodások közepette tettünk az olomouci lehajtó eltévesztése után, nos ha ez a másfél óra nem lett volna benne, akkor szupergyorsan hazaértünk volna.

Itthonról

Na ez mi ez?

Két hónap két hét és egy ebédszünet

Eltelt az elsô két hónap, az a kettô, amire visszatekintve úgy érzem, végig autóban és hotelben töltöttem. Pedig igazságtalan lenne ez, hétvégeken és egy teljes hetet otthon voltam, megjártam Törökországot. Repültem, autóztam, utaztam, aludtam, dolgoztam, mozogtam.
Ilyen gyorsan még nem telt el két hónap, mégis összességében annyi minden történt velem, mint az elsô fél évben összesen.

Szeretem az új életemet, noha nem tudom megszokni, olyan mintha valaki más életét élném. Reggel nem autózom órákat, 5 perc alatt bent vagyok, délben hazaugrom Nyuszihoz ebédszünetet tartani, este hétkor már indulok haza, és negyed nyolcra otthon is vagyok. Mint valami sorozatszereplô; és bármennyire rémálomnak tûnik ez, valójában hihetetlen nyugalmat áraszt. Az itteni munkanapok legalábbis, amikor viszont valahol máshol kell lenni, akkor repülni, ugrani, futni kell oda.

Egyszerre lett gyorsabban pörgôs, és nyugodtabb az életem. A korszellem azt diktálja mintha ezek kizárnák egymást, de most úgy tûnik nem. Ha csak 12 órám van egy 1100 kilométeres autóútra, ha megcsináltam, utána már senki sem hív, hogy hol vagyok. A munkámat kell elvégezni, de nem valamiféle rabigában, csak eredményében.

Mióta itt van nyuszi, az elôzô volt az elsô normális hetünk, öt napot töltöttünk itt, meg egy hétvégét, most meg egy másik majdnem teljes hetet. A két és fél hónap alatt levezetett harmincezer kilométer után a hazautazás majd' tíz órája elvesztette a kalandértékét, és inkább nyûgnek érzem. Különösen a praktikus éjszakai üzemmódban, amit amúgy szeretek, de igencsak ingerszegény. Nem bánom, hogy a most következô hétvége után október végéig nem megyünk haza, jól fog esni egy folyamatos hónap itt. Az elsô folyamatos hónap.

Összességében jól telt ez a két és fél hónap, jól érzem magam a bôrömben. Ma bekötötték a telefont otthonra, remélem hamarosan lesz internetünk otthon, ami igencsak hiányzik nyuszinak most.

Krakkó +két hét

Múlt péntektôl két hétig együtt leszünk Nyuszival, egy hétig ô lesz itt Kaliszban, egy hétig pedig én leszek otthon. A jövô héten ráadásul három napig még Nyuszi is szabadságon lesz! Egyszóval most két hét nyugalom, szerelem, alacsony kommunikációs költség következik.

Pénteken Nyuszi Krakkóba érkezett (volt egy kis kavarodás a jegyvásárlással, de megoldódott szépen) Orangewayssel. Ahhoz képest, hogy térképem nem volt, GPS pláne nem, a google maps segítségével csak fél óra kavargás és 3 telefonhívással megtaláltuk egymást.

Eltöltöttünk két órát Krakkóban, megnéztük a Wawelt kívülrôl (zárva volt), a régi városteret, aztán elindultunk hazafele. Pénzünk sem volt ott maradni, meg hajtott minket, hogy Nyuszi meglássa végre az új otthonunkat. Azért pár kép készült Krakkóban:


Szombaton délutánig aludtunk, aztán ettünk, sétáltunk egy nagyot a környéken (egy hónap alatt nem volt érkezésem megtenni ezt a kis felderítô sétát), vasárnap a belvárosban sétáltunk egyet, és hopp el is telt a hétvége.

Most pedig elkezdôdött az, ami pár éven keresztül vár ránk, én dolgozom, Nyuszi otthon vár. Persze ha lesz már net a lakásban, vagy esetleg kisbocsunk nem csak várni fog, de egyelôre vár.

Mosómaci

"Unatkozik?
Vásároljon mosómedvét!"

Mosómacivá változtam, íme a kép az eredményrôl:

Ház

A múltkori képsorozatból kimaradt a ház kívülrôl, tegnap csináltam két képet:

A ház kívülrôl, a játszótér felôl (mert az is van)

A legfölsô szinten az a két ablak néz a hálószobába be. A (bentrôl) jobboldalit elrontotta a tegnapelôtti vihar, ha bukón van, néha meggondolja magát és négy sarokból egybe kapaszkodik

A lakás

Végre megvannak a képek, Kisnyuszi a hosszas kerti tevékenykedésem után letöltette velem ôket, íme:


Pár kép a lakás belsejérôl, illetve a látványról az ablakokból, az egyik a tumblr-en megmutatott látkép egész pontos mása :)

Konkrétumok

Körvonalazódnak a konkrétumok, július elsején valahogy kivergôdöm, Döme, az új fônököm ott lesz 2 napot, aztán legközelebb valamikor a messzi július közepén.

Lesz két napunk arra, hogy lefektessük az együttmûködés alapjait. Az elôzetes megbeszélések alapján ki kell mennem Olaszországba 3-4 napra, aztán újra Kaliszba, remélem minél több Sóskút esik a két esemény közé.

Nagyon pocsékul érzem magam mindenestül, munkakedvem nincs, legszívesebben nem csinálnék semmit. Semmit. Viszont lassan már rettenetesen unom magamat, a nyavajgásomat is. Ahogy Koky szokta mondani, terhemre vagyok.