Nehezen indul

... avagy inkább zötyögősen: mivel Golem lerobbant a kifelé úton, egy héttel később kezdtem, a javítás a már amúgy is romokban heverő gazdálkodásunkat komoly összeggel visszavetette, ahogy az egy hiányzó hét sem lesz jó szeptemberben. Itt az eredeti megállapodás részét képező lakás még nincs meg, a munka is sokkal kevesebb, mint a beígért, ezért 4 fő helyett 1 fővel kezdünk a jövő héten, és én is beállok a műhelybe, mert 1 főt vezetni nevetséges, tervező munka pedig most nincs.

Nyuszival is felborítottuk az eredetileg tervezett ütemtervet, dehogy várjuk ki februárt az ideköltözéssel! Macifület nagyon megviseli az elszakadás, Nyuszit nagyon megviseli zaklatott Macifül, és hát nekünk felnőtteknek sem jó.

Mindeközben -ugye saját ház még sehol- én egy munkásszállóként funkcionáló villában lakom 5 lakatossal, ami komolyan megtépázza a szabadidőm eltöltésének szabadságát és a privát szférám is egy szobára szorult, amit valószínűleg szokni kellene, de nem akarom.

Meg persze haladunk is, jövő héten megkapom a Solidworks licenszet, úgyhogy 5 év Inventor használat után lesz alkalmam megtanulni egy új szoftvert, de gépet még nem kapok, úgyhogy vettem a saját gépembe egy winchestert, arra fogom telepíteni a céges Windowst és a Solidworksöt, aztán hátha gépem is lesz.
A kenyéradóm láthatólag (vagy látszólag) meg van elégedve az eddigi munkámmal, elkezdtem felfedezni a környéket, már tudom hol van lengyel bolt, olcsó bolt, drága bolt.

Összességében nem vagyok teljesen biztos benne, hogy a megfelelő helyen vagyok, a megfelelő pozícióban, de legalább fizető (jól fizető) munkám van, és a terveknek megfelelő földrajzi helyen.

Elkezdtem uszodába járni, bár az uszodáról alkotott belga elképzelés számomra furcsa, a medence egyik harmada uszoda, a másik strand, a harmadik vízi iskola, és ezek a harmadok nincsenek kőbe vésve, úgyhogy könnyen a nyakadba ugorhat egy gyerek, miközben azt hiszed ez a hossz igazán jól fog sikerülni. Cserében üdítő, hogy az úszómester nem rendőr, amíg valami nem valóban veszélyes, nem lép közbe.

Ma eljöttem Brüsszelbe, a hétvégi jegy féláron van, így a másfél órás vonatút (oda-vissza három óra) összesen 15 euróba került. Úgyhogy megnéztem a szépművészeti múzeumot, sétáltam egy nagyot Brüsszelben, és egyedül voltam, ami egy igazán értékes és egyedi élmény.
A cappuccino helyenként olyan, mint a mezőkövesdi Restiben: mokka tejjel és tejszínhabbal, miközben az árából egy hónapig minden nap lehetne ilyet inni a mezőkövesdi Restiben.

Tízévente

Épp egy hete vagyok itt, Belgiumban és majdnem pontosan tíz éve költöztünk Lengyelországba. Tíz év, két hónap. Nem, nem olyan, mintha tegnap lett volna, inkább olyan, mintha nagyon régen történt volna, tíz éve például.
A kiköltözés egészen hasonlóan zajlik most, ide Belgiumba, mint akkor, oda: váltani kellett, és ha váltunk, akkor ugorgyunk nagyot!

Megjártuk Lengyelországot, átvészeltük, és tanultunk belőle: ide most már élni jövünk. Mert átmeneti életet élni nem élet, csak amolyan vándorlás, amiből a hazamenés reménykeltő iránynak tűnik, és minden kicsit ráér. A különbség láthatatlan, vagy alig feltűnő apróságokból áll. Hogy egy vásárláskor nem arra gondolunk, vajon otthon hova tesszük majd, hogy nem gondolkodunk el rajta, vajon otthon nincs -e már egy ilyen, hogy nem tesszük fel a kérdést, hogy itt vagy éppen ide minek, érdemes -e egyáltalán megtanulni, megismerni, megtudni, hiszen majd egyszer megyünk haza.

Nem azért így, mert meg lennék győződve róla, hogy ez a végállomás, de legalább leszállnék a villamosról.

Mást is tanultunk Lengyelországból, másból is, mégiscsak eltelt tíz év, talán érettebben is lettünk, már kevesebb az illúziónk is, talán kevesebb az elvárásunk és reményünk is. Ide most egyszerű és jó életért jöttünk, nem a meggazdagodás, nem a kaland hozott, csak (csak?) az egyszerű és jó élet reménye. (Korábban -régebben- többször kereszteztük Németországot, és szinte minden alkalommal felmerült bennem, hogy igazságtalan az élet, hogy csak egyszerűen németnek születni és utána jól, normálisan dolgozni elegendő ahhoz, hogy az életszínvonalad magasabb legyen. Persze azt a színvonalat azóta többször sikerült -időszakokra- megteremteni otthon is, de valahogy nem vált sztenderddé, talán erőnkön felüli volt)

Lett közben még egy szempont: Macifül. Szeretném, ha neki megadhatnánk az esélyt, hogy bármilyen életet is választ, nyelveket beszéljen, megélhessen a legvadabb vagy épp legegyszerűbb szakmából, és hogy egy szabályt látva ne az a két gondolata támadjon, mint mindenkinek Kelet-Európában: ezzel vajon hogyan lopnak, és vajon hogyan lehet kikerülni. Sírva nevetni, zavarosban halászni, urambátyámnak ott vakarni, ahol viszket inkább egzotikus, vagy irodalmi élmény legyen a számára, mintsem mindennapos valóság.

Így indulunk legalábbis, aztán meglátjuk.

Reconquista

Mór itt egy darab nem volt, csak munka. Teljesen elfoglalta az életem, ha véletlen nem voltam bent, vagy visszajárt a fejem, vagy azt számoltam, mi mindent nem tettem meg. A hétvégék arról szóltak, miképp is lehet a szombaton még beugrom és a holnap már menni kell közé besûríteni egy kis életet. Pedig Földiákostól jól megtanultam, hogy az élet nem áll meg attól, hogy nem éljük, csak kimaradunk belôle. Csütörtökön viszont egycsapásra megváltozott sok minden.

Szombat délután

Ma kirándulni voltunk Ostrów Wielkopolskiban, csupán huszonöt kilométer Kalisztól, és két hete vasárnap Fabio -a szobatársam- azt mondta, ott van ám a nagy élet este.
Elmentünk, és valóban kellemes városka, sokkal több éttermet és kávézót láttunk, mint Kaliszban, bár szombat délutánhoz képest nem volt hatalmas tömeg.

Itthonról

Na ez mi ez?

16-1750-110

Definíció szerint hétvége ott kezdôdik, ahol a munkahét végetér, és ott végzôdik, ahol a munkahét elkezdôdik. Közben pedig van három éjszaka, péntek-szombat-vasárnap. Ez a hétvége pénteken este nyolckor kezdôdött, hatra elmentem internetért Kisnyuszinak (igen, igen, ma este megcsinálom neki), aztán visszajöttem még egy kicsit munkázni, és huss máris este nyolc lett.

Két hónap két hét és egy ebédszünet

Eltelt az elsô két hónap, az a kettô, amire visszatekintve úgy érzem, végig autóban és hotelben töltöttem. Pedig igazságtalan lenne ez, hétvégeken és egy teljes hetet otthon voltam, megjártam Törökországot. Repültem, autóztam, utaztam, aludtam, dolgoztam, mozogtam.
Ilyen gyorsan még nem telt el két hónap, mégis összességében annyi minden történt velem, mint az elsô fél évben összesen.

Szeretem az új életemet, noha nem tudom megszokni, olyan mintha valaki más életét élném. Reggel nem autózom órákat, 5 perc alatt bent vagyok, délben hazaugrom Nyuszihoz ebédszünetet tartani, este hétkor már indulok haza, és negyed nyolcra otthon is vagyok. Mint valami sorozatszereplô; és bármennyire rémálomnak tûnik ez, valójában hihetetlen nyugalmat áraszt. Az itteni munkanapok legalábbis, amikor viszont valahol máshol kell lenni, akkor repülni, ugrani, futni kell oda.

Egyszerre lett gyorsabban pörgôs, és nyugodtabb az életem. A korszellem azt diktálja mintha ezek kizárnák egymást, de most úgy tûnik nem. Ha csak 12 órám van egy 1100 kilométeres autóútra, ha megcsináltam, utána már senki sem hív, hogy hol vagyok. A munkámat kell elvégezni, de nem valamiféle rabigában, csak eredményében.

Mióta itt van nyuszi, az elôzô volt az elsô normális hetünk, öt napot töltöttünk itt, meg egy hétvégét, most meg egy másik majdnem teljes hetet. A két és fél hónap alatt levezetett harmincezer kilométer után a hazautazás majd' tíz órája elvesztette a kalandértékét, és inkább nyûgnek érzem. Különösen a praktikus éjszakai üzemmódban, amit amúgy szeretek, de igencsak ingerszegény. Nem bánom, hogy a most következô hétvége után október végéig nem megyünk haza, jól fog esni egy folyamatos hónap itt. Az elsô folyamatos hónap.

Összességében jól telt ez a két és fél hónap, jól érzem magam a bôrömben. Ma bekötötték a telefont otthonra, remélem hamarosan lesz internetünk otthon, ami igencsak hiányzik nyuszinak most.

Krakkó +két hét

Múlt péntektôl két hétig együtt leszünk Nyuszival, egy hétig ô lesz itt Kaliszban, egy hétig pedig én leszek otthon. A jövô héten ráadásul három napig még Nyuszi is szabadságon lesz! Egyszóval most két hét nyugalom, szerelem, alacsony kommunikációs költség következik.

Pénteken Nyuszi Krakkóba érkezett (volt egy kis kavarodás a jegyvásárlással, de megoldódott szépen) Orangewayssel. Ahhoz képest, hogy térképem nem volt, GPS pláne nem, a google maps segítségével csak fél óra kavargás és 3 telefonhívással megtaláltuk egymást.

Eltöltöttünk két órát Krakkóban, megnéztük a Wawelt kívülrôl (zárva volt), a régi városteret, aztán elindultunk hazafele. Pénzünk sem volt ott maradni, meg hajtott minket, hogy Nyuszi meglássa végre az új otthonunkat. Azért pár kép készült Krakkóban:


Szombaton délutánig aludtunk, aztán ettünk, sétáltunk egy nagyot a környéken (egy hónap alatt nem volt érkezésem megtenni ezt a kis felderítô sétát), vasárnap a belvárosban sétáltunk egyet, és hopp el is telt a hétvége.

Most pedig elkezdôdött az, ami pár éven keresztül vár ránk, én dolgozom, Nyuszi otthon vár. Persze ha lesz már net a lakásban, vagy esetleg kisbocsunk nem csak várni fog, de egyelôre vár.

Szülinapi hétvége Prágában

A múlt hét végén, hétvégén Prágában randiztunk. Nyuszinak születésnapja volt, és noha nem ünnepeltünk, nem volt ajándék meg torta, együtt töltöttünk egy szép romantikus hétvégét. Azért Prága, mert szeretjük, mert kicsit a mienk, mert Kaliszból éppen ugyanúgy hat óra az út, mint Budapestrôl. Ha útbaesne, azt mondhatnánk, félúton van.

Sok sok "mintmindig" volt: Prága szép volt, mi szerelmesek, az Alpin panzióban szálltunk meg a toronynál, kolbászt vacsoráztunk a Vaclavská-n, finom söröket ittunk. Szerelmesen andalogtunk, eltévedtünk, és megtaláltuk újra a kubista kávéházat, a Slaviat, a Malá Stranát, és végre megtaláltuk együtt a várat is. Szép hétvége volt,

amiben nagyon más volt, az a vasárnap, ahelyett hogy mosolygósan boldogan hazaindultunk volna, szomorkodva búcsúzkodva indultunk, ki-ki oda, ahol most lennie kell. Majdnem Kaliszig vezettem csendben szomorúan, amíg egyszercsak nem kaptam egy emailt. Régi kolléga írt, mesélt, kicsit panaszosan. Ahogy végigolvastam, rájöttem, hogy nekem most ezerszer jobb mint két hete, hogy hiába sajnálom magam, de míg a nyuszitlan idôszaknak hamar végeszakad, ott minden változatlan.

Végre fényképek is készültek Prágában, feketék és fehérek. Kitaláltam, hogylegyen egy kicsit klasszikus, amolyan régimódi, de mégsem giccs-szépia, hanem olyan, mint gimnazista koromban... Szerintem nagyon jó ötlet volt, tetszenek a képek :)

Elmúlt még egy hétvége, egyre közelebb van, míg végre újra teljesen együtt lehetünk, és nem is akármilyen hétvége volt.

Hétköznapok

Noha az újdonság varázsa még messze nincs múlóban, még az egyedülléttôl is inkább szenvedek, mint megszokjam, szépen lassan kezdem megérezni az ittlét hangulatát.
A munkakörnyezet még mindig olyan, mint amire számítottam, amire vágytam. Pezseg, hangos, de a legnagyobb problémák és a legkisebb zavarok között is nehéz különbséget tenni. Ma derült ki, hogy annak ellenére, hogy mindenki kilencre jár, azt is mondták nekem a többiek, hogy kilencre kell jönni, valójában fél kilencre kellene. Tulajdonképpen bele van építve a késés a létbe.

Úgy tûnik Döme lesz az elsô fônököm, akit tisztelni is fogok. Értelmes, jól vág az esze, még a többnyelvûség korlátain át is tökéletesen értjük egymást. Annyira más itt minden, annyival kellemesebb ez a lazaság, hihetetlen mennyivel jobban érzem magam a bôrömben, mint az elmúlt fél évben. Fôleg annak tudatában, hogy nyuszitlanul sem sokáig kell már lennem.

Ezidáig a hétvégi ideoda robogást hevertem ki, ma reggel már egészen frissen ébredtem, holnap már valószínûleg vasaltan fogok kilépni az ágyból. Aztán már csak kettôt kell aludni egyedül, és Prágában találkozunk Nyuszival.

Most már majdnem egészen jó nekem.

Lomonyuszi

Skype trükk

Körülnéztem a Skype kínálatában, és két felfedezésre jutottam:

1. Végre magyar számot is lehet venni Skype in-re
2. Lehet továbbítani Skype hívást mobilra

Eszerint, ha veszek egy magyar skype számot (évi 60 USD), akkor itthonról mindenki helyi hívással tud hívni, veszek odakint egy lengyel mobilt, és arra továbbítom a hívásokat, így csak a Skype elôfizetést kell fizetnem (havi 7.95 USD), és nem visz csôdbe a hazai hívás. Ez mai áron havi 2500 Ft.

Ugyanezt visszafele (lengyel földi szám, magyarra továbbítás) is megcsinálhatjuk nyuszinak, és voilá, havi 5000 Ft-ért helyi hívással hívhatjuk egymást.

Ráadásul ha valamelyikünk gép elôtt van, akkor már a másik mobiljára a havi elôfizetéssel telefonálhatunk, tehát kvázi ingyen.

Az már csak egy külön plusz hozzá, hogy van két skype telefonunk, egy mazzagatlan és egy mazzagos, így gép mellôl szuper kényelmesen tudunk hívni.

Tudom, hogy felfedeztem a csôben a lukat, de mégis örömmel tölt el, hogy ez így fog mûködni. Ha fog :)

Lengyel meló

Nehéz döntés volt. Azért is, mert mindketten megnéztük saját szempontból, a másik szempontjából, kettônk szempontjából, ház szempontjából, jövô szempontjából, meg sem született gyerekeink szempontjából és végül már azt sem tudtuk, hogy a sok majdnem, meg mindegy, meg talán jó és talán kicsit nem jó között hol a végeredmény.

Nem fogom részletezni, talán már össze sem tudnám szedni a sok gondolatot, amiket a hónapok során egyberaktunk.

Nekem karrier szempontjából egyértelmûen pozitív, élni mindegy hol élek, amíg lunával, a házat sajnálom, de áll ötven éve, ez nemigen fog változni az elkövetkezô pár évben.
Lunanyuszinak korántsem ilyen egyértelmû, de mindenképpen úgy tervezte az életét, hogy a karrierét megszakítja babázással, kétszer is, háromszor is. Megpróbáljuk hogy ez a mostani megszakítás egybeessen azokkal a tervezettekkel, ezzel 4-5-6 év lengyel meló mellett neki is lehet az elképzelthez hasonló élete. Ha sikerül. Ha nem, akkor aggódom miatta. Távol leszünk Magyarországtól, mert 10-12 óra vonat vagy autóút az elég sok, mégis túl közel ahhoz, hogy a hely egzotikuma megragadja, és önmagában érdekes legyen.


Persze mindezen félelmek és aggodalmak mellett nagyon sok pozitívuma van. A hely szép, sôt, fotogén. Az árak 25-30 százalékkal alacsonyabbak, mint itthon, a bérem kint magasabb lesz, mint jelenleg kettônké együtt. Anyagilag megérné, csak a többletet nem tudjuk úgy, és oda elkölteni, mint azt teszzük egy éve, nem tudjuk a házunk építésére, szépítésére fordítani.

A munka olyan lesz, mint amit korábban hat évig végeztem, végre újra termelésben dolgozhatok (ehh...végre hat hónapja nem dolgozom csak termelésben, de máris mintha évek teltek volna el), újra latin lesz a fônököm, ami másnak a pokol, nekem viszont lételemem az a laza vibrálás, ami körülveszi a munkájukat. Nekem, nekem, nekem. Igen, nekem ez jó lesz, az életem nem itthoni fele boldogabb lesz. Talán lunanyuszi ezért döntött úgy, hogy menjünk, pedig igazán nem akartam ilyen választás elé állítani.

Tegnap felhívott Juan, fônököm volt, vagymi, ô volt az utolsó a dél-amerikaiak közül, akit kitettek a cégtôl (egész pontosan valami hihetetlenül undorító módon kigolyózták). Felhívott, és gratulált az új állásomhoz, gyorsan terjed a hír. Tulajdonképpen mindenki gratulált, hogy el tudom hagyni a céget, ami ha mást nem, azt jól mutatja, milyen hangulatot sikerült generálnia annak a két szerencsétlen ügyvezetônek.

Lesznek kényelmetlenségek: amíg Nyuszi utánam nem jön, meg kell oldani a kommunikációt, amíg nem beszélünk lengyelül ki kell tenni magunkat a hihetetlen mértékû ellenállásnak, amit tapasztalataink alapján a kalisziak mutatnak az idegen nyelvekkel szemben. (Azért az meglepô, hogy egy trafikban azt se értsék meg, hogy two boxes of red gauloises please, ebbôl szerintem a red, a two alapszókincs, a gauloises pedig a kínálat része volt) Meg kell szokni, hogy a hazatelefonálás nem a mobil felemelését jelenti, hanem procedúra már ha nem akarjuk azt a kevés surplust kommunikációra költeni.

Aztán meg a babázás (ha, és ej be jó is lenne), sehol a közelben egy nagymama, dédmama, nagynéni, nagybácsi (mármint a leendô kis mongúzok szempontjából nagyok és dédek), a kommunikációs nehézségek a gyerekorvossal, és még mennyi minden, amire nem is gondolunk. Viszont ha tényleg 4-5-6 évben gondolkodunk, saját tapasztalatból tudom, igen jó dolog ha az ember gyerekkorától tudja, léteznek más nyelvek, tudja, milyen idegennek lenni, lehet idegennek lenni, a nyelv amit beszélsz csak egy a sok közül. Ha meg nem is tanulja a nyelvet, de ez a tudás igen értékes.

Még sorolhatnám, fogom is, de majd tapasztalatból. Itt. Mert ez a blog erre való.