Tízévente

Épp egy hete vagyok itt, Belgiumban és majdnem pontosan tíz éve költöztünk Lengyelországba. Tíz év, két hónap. Nem, nem olyan, mintha tegnap lett volna, inkább olyan, mintha nagyon régen történt volna, tíz éve például.
A kiköltözés egészen hasonlóan zajlik most, ide Belgiumba, mint akkor, oda: váltani kellett, és ha váltunk, akkor ugorgyunk nagyot!

Megjártuk Lengyelországot, átvészeltük, és tanultunk belőle: ide most már élni jövünk. Mert átmeneti életet élni nem élet, csak amolyan vándorlás, amiből a hazamenés reménykeltő iránynak tűnik, és minden kicsit ráér. A különbség láthatatlan, vagy alig feltűnő apróságokból áll. Hogy egy vásárláskor nem arra gondolunk, vajon otthon hova tesszük majd, hogy nem gondolkodunk el rajta, vajon otthon nincs -e már egy ilyen, hogy nem tesszük fel a kérdést, hogy itt vagy éppen ide minek, érdemes -e egyáltalán megtanulni, megismerni, megtudni, hiszen majd egyszer megyünk haza.

Nem azért így, mert meg lennék győződve róla, hogy ez a végállomás, de legalább leszállnék a villamosról.

Mást is tanultunk Lengyelországból, másból is, mégiscsak eltelt tíz év, talán érettebben is lettünk, már kevesebb az illúziónk is, talán kevesebb az elvárásunk és reményünk is. Ide most egyszerű és jó életért jöttünk, nem a meggazdagodás, nem a kaland hozott, csak (csak?) az egyszerű és jó élet reménye. (Korábban -régebben- többször kereszteztük Németországot, és szinte minden alkalommal felmerült bennem, hogy igazságtalan az élet, hogy csak egyszerűen németnek születni és utána jól, normálisan dolgozni elegendő ahhoz, hogy az életszínvonalad magasabb legyen. Persze azt a színvonalat azóta többször sikerült -időszakokra- megteremteni otthon is, de valahogy nem vált sztenderddé, talán erőnkön felüli volt)

Lett közben még egy szempont: Macifül. Szeretném, ha neki megadhatnánk az esélyt, hogy bármilyen életet is választ, nyelveket beszéljen, megélhessen a legvadabb vagy épp legegyszerűbb szakmából, és hogy egy szabályt látva ne az a két gondolata támadjon, mint mindenkinek Kelet-Európában: ezzel vajon hogyan lopnak, és vajon hogyan lehet kikerülni. Sírva nevetni, zavarosban halászni, urambátyámnak ott vakarni, ahol viszket inkább egzotikus, vagy irodalmi élmény legyen a számára, mintsem mindennapos valóság.

Így indulunk legalábbis, aztán meglátjuk.

Balti apróságok 2 - A természetszeretet

Nyaralni voltunk a Balti-államokban országokban. Nagyon sok élményt szereztünk, és jó szokásunkhoz méltón nem csak látnivalóból, de benyomásból és apróságokból. Most az apróságokról írok, a szépségeket meghagyom Kisnyuszinak.

Még Gyôrön áthaladva hirtelen nyomást éreztünk, hogy beszerezzünk kedvenc bédekkerünkbôl egy Balti-országos példányt, mert bédekker nélkül utazni óhatatlanul végeláthatatlan kávézásokba és múzeumlátogatásokba torkollik, ami utána itthoni "jé ezt nem láttuk"-ba torkollik. Az utazás röpke órái alatt Kisnyuszi felolvasást tartott az országok történelmérôl, kultúráról és bármirôl ami megragadta a figyelmét. Megtudtuk, hogy a litvánok és a lettek természetszeretô népek, amit igazából nehéz hova tenni, ha szeretik hát szeretik, ki nem szereti. 

Balti apróságok 1 - A nejlonszatyor

Nyaralni voltunk a Balti-államokban országokban. Nagyon sok élményt szereztünk, és jó szokásunkhoz méltón nem csak látnivalóból, de benyomásból és apróságokból. Most az apróságokról írok, a szépségeket meghagyom Kisnyuszinak.

Gyerekkoromban a nejlonszatyor (és persze nylon, de szerintem már az Akadémia is beadta a derekát) érték volt. Voltak a nagyon szépek, arannyal díszítettek és mintásak, erôsek. Érték volt, az ember bevásárolni szatyoral ment, ott volt az anyukák és nagymamám táskájában egy-egy, hogy a kosárból a kávédarálók mellett átpakolhasson a szatyrába. Nejlontáska, nem szatyor, táska.

Városok, mozaikból

Szeretek eljátszani a gondolattal-érzéssel, vajon milyennek látnék egy-egy helyet, utcarészletet, teret, ha ott születtem volna, vagy legalábbis századszor, ezredszer látnám. Hasonlóképpen próbálom az általam ismert helyeket az idegen szemével nézni. Érdekes vállalkozás, és kizárólag az érzelmeken játszik, hisz a látvány ugyanaz. Próbálom a részleteket egésznek látni, másszor meg az egészet részletekként, azok összességeként.

Amikor megváltozik a táj, felújítanak, felhúznak egy házat, a hely ismerôi hamar hozzászoknak, de csak hunyorítani kell és látják maguk elôtt a régi állapotát. Nyáron is tudják, milyen télen, télen is képesek belelátni a az éles nyári napsütést. Aki egyszer látja, olyannak ôrzi meg, amilyen a megpillantás pillanatában volt, és ha el tudja képzelni a nyári fényben fürdô színes házakat téli délutánok ólmos szürkeségében, a hideget, az összehúzott kabátnyakat, a sál dörzsölô melegét már nem képzeli hozzá.

Porcelán

Van nekünk két kávéscsészénk, illetve két kávéscsészénk és két capuccinoscsészénk, mindkettô a prágai Grand Café Orientbôl, ami másnéven a Kubista kávéház:

Az ideutazás sikerei

Büszkén jelenthetem, hogy a sokszor módosított, lassan kidolgozott útvonal már nem csak debütált, hanem egyenesen járatos lett!
Tamásék idetaláltak vele két hete (születtek apró titkos feljegyzések is a térképre, amiket csak ôk tudnak), majd még egyszer idetaláltak, ráadásul a szerelô fiúk is ahhoz képest tévedtek el. Frissíttettem a híres bejegyzést, átírtam az ujdonsággal (egy hét alatt, míg otthon voltunk, elkészült egy szép darab autópálya Csehországban, odafele még a régi útvonalon mentünk, visszafele meg huss, lett egy autópályaszakasz).
Hétfôn újabb adag látogatónk lesz Magyarországról, szintén ezzel a térképpel jönnek, nagyon kiváncsi vagyok, idetalálnak -e.

Egy pirogért alig balatonnyira - Łodż

Kalisz Lengyelország kellôs közepén van, nomeg a világ kellôs közepén is, de ezt aki nem hiszi lépje le, ellenben Kalisz Lengyelországon belüli pozíciójához elegendô térképet ragadni.

Mivel a kellôs közepén van, ezért egészen úgy tûnik, hogy semmi sincs messze, ez valójában azt jelenti, hogy minden cefet távol van otthoni mérték szerint. Viszont mi már otthon sem tartottuk be a közel és távol szabályait, és ez még tovább romlott attól, hogy alig 800 kilométernyire költöztünk. Bár azt nem hittük volna, hogy a tibeti buddhisták már elkezdték kiépíteni az utat Kalisz és Lhasa között, mégis 16 kilométer hosszan már ellátták az utat imazászlókkal.

Szóval enni egy pirogot Łodżban nem tûnt akkora marhaságnak.

A pihenés fáradalmai

Megünnepeltük Fabio születésnapját, aki most már büszke tulajdonosa Vincenzonak a plüsstehénnek (A new friend! kiáltott fel, amikor odaadtuk, majd megbeszéltük hogy a tehén lány), majd elindultunk haza hétfô este. Hazaérkeztünk kedden reggel, egész éjszakai autókázás után (bevallom egy órát szunytam az egyik szlovák parkolóban). Megállapítottuk, hogy ha levonjuk az egy órás alvást nomeg azt a húszperces kitérôt, amit a sûrû ködben, sûrû káromkodások közepette tettünk az olomouci lehajtó eltévesztése után, nos ha ez a másfél óra nem lett volna benne, akkor szupergyorsan hazaértünk volna.

Októberi hazautazás

Mindenféle munkaokokból, meg ilyen-olyan más okokból, meg végre, meg nahát, meg nocsak, szóval mindent mérlegelve és egybevéve hazautazunk.
Volt az úgy, hogy 23-án megyünk, volt az már mindenképp, de a mostani legutolsó verzió szerint, ami talán már végleges...

16-1750-110

Definíció szerint hétvége ott kezdôdik, ahol a munkahét végetér, és ott végzôdik, ahol a munkahét elkezdôdik. Közben pedig van három éjszaka, péntek-szombat-vasárnap. Ez a hétvége pénteken este nyolckor kezdôdött, hatra elmentem internetért Kisnyuszinak (igen, igen, ma este megcsinálom neki), aztán visszajöttem még egy kicsit munkázni, és huss máris este nyolc lett.

Rohanós hét

Vasárnap, augusztus 31-én Nyuszi kiköltözött Kaliszba, összesen 2 napot voltunk ott együtt, aztán megkezdôdött az eddigi legrohangászósabb hetem. Elsején reggel ment a repülôm Varsóból, ahhoz hajnali négykor kellett indulni, hogy elérjem. Délután fél kettôre megérkeztem Stuttgartba, és az egész délutánt városnézéssel és szundikálással töltöttem. Noha minden logika ellenére a kistáskámba bepakoltam a fényképezôgépem nem volt érdemes fényképezni.
Stuttgart olyan, mint egy fedetlen bevásárlóközpont, bolt bolt hátán, csupa kirakat minden, ha az amerikai pszichót valaki meg akarná rajzolni, felesleges bíbelôdni vele, elég készíteni egy panorámafotót Stuttgartban.
A hotel, amit választottam pontosan annyit ért, mint a diszkont ára. A swiss lapján 90 euróért hirdették, de a bookings.com-on 45 euró volt csak. Ennyit megért, de kilencvenet nemigen. Felmerült, hogy a díszes neve -Astoria- ellenére valójában garniszálló.

Döme mániája, hogy együnk mindenhol helyit, amit csak pártolni tudok, különösen, ha a helyi evése nem a budapesti kínálathoz hasonlító Matthias pinze, Alabaardosch, goulash-fishermansoup jellegû, hanem olyan, ahol a helyiek esznek hétköznapi ételeket. Sikerült kifognunk egy ilyet, helyi sörözô, szinte mindenki 30 körüli, akik sörözni ugrottak be, és hozzá rágcsáltak tájjellegû izéket. Kimondottan finom volt a sör, és a kétszemélyes tál is, amit rendeltünk.

Másnap reggel kitaxiztunk, (annak ellenére, hogy a S-bahn 3 euróért kivitt volna minket ugyanannyi idô alatt, Döme nagy sajnálatára nem tudta ezt, és már elôzô este találkozásunk elôtt odarendelte a taxist másnapra), és kis késéssel megtaláltuk a volt fônökeimet.

Annak ellenére, hogy napokkal elôre összeszorult a gyomrom, amikor rágondoltam, az exfônökeim nagyon normálisan viselkedtek, kedvesek voltak, dícsértek engem Dömének, és még a tárgyalás is sikeres volt. Már amennyiben egy korábban küldött és el sem olvasott, de azért visszautasított ajánlat kvázi felolvasása sikeresnek tekinthetô. Node ne legyünk telhetetlenek, 3db A4-es oldal elolvasása sok lehet egy nagggyon elfoglalt menegernek.

Mire visszaértünk Lengyelországba már kialakult a következô napjaim programja. Egy szerencsétlenül elküldött email, amit az a kliensünk is megkapott, akit egy picit ostoroztam benne, nem hagyott más lehetôséget, mint hogy azonnal meglátogassam. Éjfélre értünk Kaliszba, háromnegyed háromkor meg már nyuszistul kocsiban ültem, hogy kelet-magyarországra robogjak. Mamamackó kinyomtatta nekem azokat a papírokat, amiket vinnem kellett, végrehajtottunk egy túszcserét (Nyuszit Mamamackónak, papírokat nekem), és alig húszperces késéssel érkeztem meg 1100 kilométerrel az indulási helyünktôl, tizenegy és fél óra alatt. Eddig nagyon büszke voltam rá, hogy Csacsit szinte sosem pörgetem 3000 fordulat fölé, nos most sikerült az M3-ason végig 4000-en pörgetni.

Délután vissza Pestre, másnap reggel pedig újra Kelet-Magyarország, csak most kicsit közelebb, alig 100 km Pesttôl. Az egész hihetetlen alvásmentes pörgést Isuéknál kezdtem kiheverni. Isu szabadságon volt, kaptam finom ebédet, beszélgettünk egy nagyot vele és Emenével. Aztán felébredt Lucus és készültek közös fotók róla, velem.

Fél szombatot átdolgoztam utána, hogy összefoglaljam mit végeztem a vevônknél, mirôl beszéltünk, merre kell tovább haladnunk, és ezzel véget is ért a hatnapos hét. Már csak vissza kell jutni Kaliszba, hogy hétfôn elkezdôdjék az újabb munkahét.

Hiába hangzik ez szörnyen rohangászósan, egyelôre élvezem, Nyuszinak is tetszik. Szeretem a munkámat minden fáradsággal együtt, és ezzel valószínûleg elég kis klubot alkotnánk a föld hatmilliárd lakójából.

Mozgómaci

Most Stuttgartban ülök egy szállodaszobában, holnap találkozónk lesz a volt cégem zseniális ügyvezetôivel. Kicsit izgulok.

Ma hajnali négykor indultam Kaliszból autóval Varsóba, Zürichen keresztül iderepültem Stuttgartba, városnéztem szundikáltam. Holnap visszafele ugyanez, és ha igaz, akkor csütörtök délután már Magyarországon lesz két találkozóm.

Mint egy samponreklám, bár nem vagyok az ideális modell hozzá.

Új fotóalbum az utazásokról

Elég hosszú az a 780 km, sokáig is tart, és útközben sok szép dolgot látok, úgyhogy elkezdtem lefényképezni azokat. Ha éppen szép a fény, ha meglátok valamit ami szép, lefényképezem, megállok egy pár percre, úgyis jót tesz a pihenés. Hajtás után az album, ami piciben jobboldalt is kint van már.



A városnevek a képeken ismerôsök lehetnek az elôzô bejegyzésbôl, de vannak benne olyanok is, amik nem ezen az útvonalon készültek. Íme a képek térképen elhelyezve .

A lassan kikísérletezett optimális út

Az elmúlt hat hónapban összesen megjártam tizenkétszer a Budapest (Sóskút) Kalisz utat. Sok szándékos és véletlen kísérlet, és sok térképbújás után kialakult egy út, aminek az idô-hossz aránya jelenleg optimálisnak tûnik. (innen kéretik eltörni minden ujját a legoptimálisabb szó minden használójának). A városok utak sorban (ha netalántán valakinek eszébe jutna meglátogatni minket) (a további látogatók kedvéért):
Magyarország egyértelmû, M1-es Rajkáig, onnan Bratislava egy köpés, 23km. A határtól odébb van egy OMV kút, ott lehet cseh és szlovák autópálya matricát is kapni, néha beszélnek magyarul is. Bratislavától Malacky és Brno felé kell menni, Brnoig teljesen eseménytelen egyenes autópálya. Brno-nál érdemes figyelni, mert az út bevinne a centrumba, Olomouc azonban ugyanazon a kijáraton van, mint Praha, így elég könnyû elvéteni. Ha viszont valaki ráért az olomouci útra, újabb 50km eseménytelen autópálya vár rá, majd az 1-es utat elhagyva a 46-os útra kell térni. Az szintén autópálya-jellegû, kétszer két sáv elválasztva, nyomokban leállósávval.
Olomouc körgyûrûjén folyamatosan Ostrava felé kell menni, majd az újabb autópályán egészen Ostraváig. Ostravánál a PL (Gliwice) tábla után egészen addig, ahol el lehet menni Racibórz felé.

Ostrava és Racibórz között van a cseh-lengyel határátkelô,észrevétlenül lehet rajta átsuhanni. Racibórztól kezdve egészen Kluczborkig a 45-ös úton kell haladni, Opolén át. Az opolei külsô gyûrû nagyon praktikus, érdemesebb azon menni, mint a városban kószálni, bár az lényegesen rövidebb. Alapvetôen a táblák a gyûrû felé visznek, így könnyebb is arrafele menni.
Kluczborkot keresztezve a 45-ös útról rá lehet fordulni a 11-esre (balra, jobbra nem messze van egy Shell benzinkút, tiszta vécé, kávézó), ami Kepnon és Ostreszówon át elvisz Ostrów Wielkopolskie-ig, ahonnan a 25-ös úton 15 perc alatt Kaliszba juthatunk.

Ez lenne az optimum. Emitt alant a fontosabb pontokkal.


View Larger Map

Igazodva a valós igényekhez íme egy lista a városokról, amiket érinteni kell:

Bratislava [Rajka] (M1)
Brno (D2)
Olomouc (1)
Ostrava (1)
Racibórz (46)
Opole (45)
Kluczbork (45)
Opatów [Pozńan] (11)
Kepno [Pozńan] (11)
Ostrów Wielkopolskie (11-25)
Kalisz (11-25)

Ezen az útvonalon az eddigi legjobb utam 8 óra 45 perc volt, átlagosan 9 és fél órát érdemes rá számolni. Mivel a fulneki leágazás (ami kereken 450 kilométerre van Budapesttôl) után már nincs autópálya, általában az elsô 450km 4,5-5 óra, a maradék 320km pedig a másik 4,5-5 óra. Idôben tehát ott a félút távban Brno után valamivel. Érdemes este érkezni Lengyelországba, mivel akkor csendesebb a forgalom, Opole önmagában képes egy órás lenni, ha a körgyûrûn dugó van.

Üzemanyaggal is érdemes úgy gazdálkodni, hogy Lengyelországba üresen érkezzen a kocsi, mivel a legdrágább üzemanyag is 1EUR alatt van.

Most már kellô útitanáccsal ellátva várunk mindenkit látogatóba.

Az ideális autó

Május eleje óta 24000 kilométert tettem meg Csacsival. Csacsi kis fogyasztású, egész kényelmes még tizenórás utakra is, no meg végtelenül igénytelen. Tegnap hazafele kitaláltam, hogy milyen lenne számomra az ideális autó.

• Legyen dízel, 1.7 vagy 1.9 literes, öt de inkább hatsebességes. Valahol 2500 fordulat környékén szeretném elérni a 130-as tempót.
  
• Legyen kombi, a hátsó sort szintbe lehessen hajtogatni a csomagtérrel. Apró de fontos dolog, hogy a hátsó ülés fejtámláinak legyen helye valahol. Mondjuk a felhajtott üléslapban...
  
• Legyen benne tempomat, Nový Jicíntôl Budapestig négyszer kell lassítani, pedig több, mint 460 kilométer, ez pont a tempomatnak való feladat.
  
• Legyen négykerék hajtású. egyelôre nem tûnik fontosnak, de télen az a sejtésem, hogy igencsak nem mindegy. Nem az autópályán, a fennmaradó 320 kilométeren.
  
• A rádiót és mp3 lejátszót a kormányról lehessen vezérelni.
  
• Legyen benne könyöktámasz jobboldalon is.
  
• Az italtartóban elférjen egyliteres palack is.
  
• A hamutálcában legyen világítás, és az anyósülésrôl is el lehessen érni.
  
• Térképnézéshez az anyósülésen ne kelljen belül minden világítást felkapcsolni.
  
• Húzza fel az ablakot a távirányítóról.
  

Ezeknek egy része már Csacsiban is megvan, a maradékra vágyakozom. Pont ebben a hónapban fizetjük két éve Csacsit, már csak négy van hátra.

Hat nap egy bejegyzésben

Megjártam Törökországot is, úgy kezdôdött, hogy múlt héten kedden este elindultam haza autóval, egy kicsit változtatott útvonalon mentem, megpróbáltam Opavától Nový Jicínen keresztül lemenni a cseh autópályára. Beiktattam egy kis eltévedést (elterelték az utat, de az elterelést már nem táblázták ki rendesen), szlovákiában egy félórás alvást félórás tornázással körítve, és így is csak 10 és fél órán keresztül tartott az út. A hossza sajnos újra átlépte a 800 kilométert, a nový jicíni kitérô térképen, eltévedés nélkül is 30 kilométer. Ráadásul most nem Sóskútra mentem, hanem a Barlangba, ami további 20-30 kilométer.



Hazaértem fél hatra így, fél órát még Nyuszihoz bújhattam, aztán egyedül maradtam az ágyban további három órára. Elugrottam Sóskútra az útlevelemért (egészen elszoktam az útlevéltôl ebben a nagy schengenezésben), merthát Törökország nemhogy nem schengeni, de még csak nem is uniós.

Délután ment a repülôm, Isztambulon keresztül este hétre érkeztem Izmirbe. Illetve majdnem nem, Isztambulban három repülônyi rendezetlen turista akarta három ügyintézôtôl beszerezni a vízumnak nevezett belépési matricát. A sor hihetetlen volt, a bambábbak persze akkor kezdték elôbányászni a vastagbelükbe rejtett pillepalackból a dugieurókat, amikor már az ablak elôtt álltak, a furakodók megregulázása pedig sokkal többel lassította a sort, mintha engedték volna. A belföldi járatot így futva értem el, már többször megkísérelték bemondani a nevemet is, utolsó utáni hívás volt, de elértem.

Izmirben a kliensünk autója várt, elvitt Manisába, ahol letétbe helyezett egy hotelben. Nagyon kellemes kis hotel volt, valószínûleg ide mások úticélként érkeznek, wellnesselnek, aztán vidáman kipihenten mennek haza. Én persze csak a vízszintes puha felületet láttam benne, pláne három óra alvás után (azt a némi szunnyadás a repülôn nem számolom az alváshoz). A vacsi nemzetközi volt enyhén törökösítve -vö. pulykagoulash és csirke(mell)paprikás olasz tésztával-.

Másnap a reggeli kimaradt, én azt hittem a szállodában hagyjuk a cókmókot, Döméék nem így gondolták, így amíg ôk reggeliztek, én lázasan pakoltam. Naperszeutolsópillanat.

A tárgyalás maga jól ment, kimondottan megkedveltem Dömét,értelmes, ügyes, jól vitte a tárgyalást. A cég maga pedig kétszeresen óriási élmény volt, egyrészt hatalmas, félmillió négyzetméter, az annyi mint 500 darab a mi telkünkbôl! Evente gyártanak benne 1,3 millió darab hûtôgépet. Ezek szorosan egymás mellé állítva befednének 468-at a mi telkünkbôl.

Ebbôl 500 darab, befedve, gépekkel tele	majdnem befedi ebbôl 1,300,000 darab

Az igazgató pedig egészen olyan, mint a régi cégem kliensénél (aki most újra kliensem, meg is látogattam). A régi történet itt.  Energikus, gyors, szimpatikus. Nagyon büszke a gyárára, az eredményeikre, arra, hogy máshol már ipari hulladéknak minôsülô gépekkel ôk csúcstechnikát állítanak elô. Egészen átragadt ránk is a lelkesedése, energiája. Kimondottan élmény volt az a pár óra ott, náluk.

Az ebéd, na az igazi helyi volt (már amennyire helyi egy magyar kifôzde Magyarországon): hús, joghurt, zöldségek olajban, aludtej-jellegû ital, baklava jellegû gombóc más néven. Nagyon finom volt, és egy újabb pluszpont Dömének, olasz létére mindent jóízûen evett, megkóstolt, nem hasonlította pizzához, olasz bárányhoz.

Este Isztambulban aludtunk a Swissotel The Bosphorusban. Beszarás, ilyen szép, elegáns hotelben még sosem voltam. Elôjött belôlem a hotelpatkány, körüljártam, nézelôdtem, örültem azoknak az apróságoknak, amiknek nem kellene a luxushoz kapcsolódnia, de mégsincs meg máshol. Íme képek:


A tévéhez volt egy billentyûzet, és lehetett internetezni, potom 15 Euróért, ki is használtam, pláne, hogy a telefonom lemerült már délután, így aggódtam, hogy Nyuszi aggódik. Nomeg persze dolgoztam is egy kicsit.
Egész újdonság az elmúlt fél év után, hogy egyfolytában dolgozom. Jár az agyam, csinálok valamit, teszek-veszek, levelezek. Megszerettem a céget egész gyorsan, és szeretem a munkámat is. Talán fel sem tûnt volna, ha nincs az elmúlt fél év, de azután ez üdítô.

Hétvégén lementünk Keszthelyre, villámlátogatni, mert reggel jött a gipszkarton, azt lekapkodtuk, aztán reppentünk Keszthelyre, este vissza, egy éjszaka otthon az ágyikónkban, másnap meg Nyusziszülinap a Barlangban. Majd ô biztos mesél róla :)

Hétfôn megjártam a régi-új kliensünket Jászberényben, örömet okoztam, hogy a nagy messzi lengyel cégben van egy magyar, ráadásul régi ismerôs. Aztán pedig hosszú hosszú idô után meglátogattam Isukát és kis családját. Szülinapja volt neki is (neki közelebb, éppen szombaton lett 33), picit beszélgettünk, aztán meglátogattuk a csupamosoly babáját és Mesit.

Tôlük pedig már rohantam Lengyelországba. Újfent új útvonal, most a Tátrán keresztül, megcsippentettem Csehország sarkát, és hipphopp 10 és fél óra alatt (pontosan annyi, amennyit a google mondott erre az útra) haza is értem.

Ittavége fusselvéle.

Török meló

Most nem költözünk, még legalábbis, csak utazom. Pár napra Törökországba, klienslátogatóba. Szeretek utazni :), ráadásul pénteken délben már otthon leszek, és talán még szerdán is látom nyuszit. Ha ügyi vagyok, és gyorsan hazaérek.

Érdekes munkám van, szeretem.

Állatok útközben

Kalisz és Budapest között van egy csomó város, aminek a neve a magyar fül számára aranyos. Kezdôdik Malackyval.


Nem messze utána Kúty.

Aztán már Lengyelországban Racibórz.

Közvetlenül Kalisznál pedig a baranówi elágazás.

A biztonság kedvéérttérképen is elhelyeztem ôket, hátha szerez pár perc örömöt.