Balti apróságok 2 - A természetszeretet

Nyaralni voltunk a Balti-államokban országokban. Nagyon sok élményt szereztünk, és jó szokásunkhoz méltón nem csak látnivalóból, de benyomásból és apróságokból. Most az apróságokról írok, a szépségeket meghagyom Kisnyuszinak.

Még Gyôrön áthaladva hirtelen nyomást éreztünk, hogy beszerezzünk kedvenc bédekkerünkbôl egy Balti-országos példányt, mert bédekker nélkül utazni óhatatlanul végeláthatatlan kávézásokba és múzeumlátogatásokba torkollik, ami utána itthoni "jé ezt nem láttuk"-ba torkollik. Az utazás röpke órái alatt Kisnyuszi felolvasást tartott az országok történelmérôl, kultúráról és bármirôl ami megragadta a figyelmét. Megtudtuk, hogy a litvánok és a lettek természetszeretô népek, amit igazából nehéz hova tenni, ha szeretik hát szeretik, ki nem szereti. 

Balti apróságok 1 - A nejlonszatyor

Nyaralni voltunk a Balti-államokban országokban. Nagyon sok élményt szereztünk, és jó szokásunkhoz méltón nem csak látnivalóból, de benyomásból és apróságokból. Most az apróságokról írok, a szépségeket meghagyom Kisnyuszinak.

Gyerekkoromban a nejlonszatyor (és persze nylon, de szerintem már az Akadémia is beadta a derekát) érték volt. Voltak a nagyon szépek, arannyal díszítettek és mintásak, erôsek. Érték volt, az ember bevásárolni szatyoral ment, ott volt az anyukák és nagymamám táskájában egy-egy, hogy a kosárból a kávédarálók mellett átpakolhasson a szatyrába. Nejlontáska, nem szatyor, táska.

Kelet-Európaiságunk bugyrai

Átlagosan éppen egy éve vagyunk itt (én júliusban voltam lunanyuszi szeptemberben lesz egyéves itt), ezidô alatt volt pár kellemes sörözôs esténk, amikor Tamásék, a Medvék, vagy éppen más magyarok voltak itt. Sem lengyelekkel, sem olaszokkal nem mulattunk, vagy beszélgettünk az irodai panasz- és munkaáradaton túl. Most szerdán megváltozott kicsit, Döme születésnapját ünnepeltük meg, ami a jótékony Zubrowka körök nélkül valószínûleg ugyanabba a tipikus fél-üzleti fél-barátkozós estébe torkollott volna, mint amink már volt jópár.

Kis felnôttek - nagy gyerekek

Szokatlan fülszöveg ez, mert nem szöveghez tartozik, hanem épületekhez, a Pestszentimrei Óvodaközpont építészeti tervpályázatának három nyertesét nézegettem, és meglepett az eredmény. 

A gyôztes nagyot gondolt, és alkotott egy plázát. Persze kicsiben, mert kicsikrôl van szó, és tett bele színt is, merthát a gyerekek szeretik az olyat. Gondolom ez hivatott a gyerekkor ingergazdagságát szolgálni.

Forrás: epiteszforum.hu

Városok, mozaikból

Szeretek eljátszani a gondolattal-érzéssel, vajon milyennek látnék egy-egy helyet, utcarészletet, teret, ha ott születtem volna, vagy legalábbis századszor, ezredszer látnám. Hasonlóképpen próbálom az általam ismert helyeket az idegen szemével nézni. Érdekes vállalkozás, és kizárólag az érzelmeken játszik, hisz a látvány ugyanaz. Próbálom a részleteket egésznek látni, másszor meg az egészet részletekként, azok összességeként.

Amikor megváltozik a táj, felújítanak, felhúznak egy házat, a hely ismerôi hamar hozzászoknak, de csak hunyorítani kell és látják maguk elôtt a régi állapotát. Nyáron is tudják, milyen télen, télen is képesek belelátni a az éles nyári napsütést. Aki egyszer látja, olyannak ôrzi meg, amilyen a megpillantás pillanatában volt, és ha el tudja képzelni a nyári fényben fürdô színes házakat téli délutánok ólmos szürkeségében, a hideget, az összehúzott kabátnyakat, a sál dörzsölô melegét már nem képzeli hozzá.

Nyögés a vége

Akarják ôk cefetül, de csak a saját részüket veszik ki belôle. A tanácsolást, a hozzáértést, a nézést, a hümmögést. Hát akkor fogjátok meg és húzzuk, hórukk. Nyöhhh. Fú, hát ez nehéznek tûnik, mi lenne ha inkább megfognátok és tolnánk? Esetleg várjunk, vagy mondjuk próbáljuk meg holnap. Mégsem tótannya ez, üljünk neki alaposan.

Hullámvölgy

avagy remélem mélypont.

Volt a mai napban pár olyan pillanat, amikor egy hajszál választott el attól, hogy felálljak, és hazamenjünk. Nem azért, mert megoldódni látszott -egy hajszálon múlva- a probléma, és végre elindulhattunk volna, éppen ellenkezôleg, amúgy alaposan jól felmondani és eltûnni. Meg voltak olyan pillanatok, amikor ugyanennyi választott el attól, hogy elbôgjem magam. 

Marhasült

Egy gyönyörû marhasült

Meghatározó gyerekkori élményem, amikor valamelyik születésnapom alkalmából Koky ebédet rendezett magánál nekem, és nem kellett köretet ennem. Ez ajándék volt, húst hússal ehettem, az igazi nagymama-unoka rosszalkodás jegyében. A csokit is nagyon szerettem, de húst hússal enni igazi huncutság volt.

Szintén Kokyhoz kötôdik, hogy a kevés általa mûvelt konyhai mûvészkedés egyike a töltött sülthús volt. Születésnapján, Karácsonykor, meg ha bármilyen más alkalom volt, jóeséllyel marhasült volt. Valamiért mindig kevés volt a köret, ezért ezek a ritka alkalmak mindig azt jelentették, hogy hússal ettem tele magam.

Keresgélés

Most hogy Tamásék szerelik össze a régi-új gyártosoromat, sokszor látom, amint a szerelôk valamelyike kivesz egy fúrószárat a fúrógépbôl, elbattyog a szerszámkupachoz és szépen visszarakja a helyére. Elôször arra gondoltam, hogy micsoda idôveszteség ennyit járkálni.

Közúti élmények Lengyelországból

Mivel már Tamás is hiányolta a bejegyzéseket -pedig ô aztán igazán nem nagy barátja a webkettônek-, gondoltam megemberelem magam, és rendesen írok. Téma van bôséggel, csak idôvel és erôvel nem vagyok eleresztve.
Ugyan még csak három havi tapasztalat van mögöttem lengyel közutakon, de többezer kilométert vezettem már közutakon, jártam a fôvárosban, mindennap vezetek egy kisvárosban. Éjjel, reggel, este, csúcsforgalomban, mindenbôl láttam már egy keveset.

Ami már elsôre feltûnik, a gépkocsipark kora: lényegesen magasabb, mint otthon, nem tudom megállapítani hogy korukhoz képest milyen állapotban vannak, de korántsem látni annyi új autót, az otthon lassan megszokott felsôkategóriából (nagyaudi, mercedes, volvo) pedig elvétve látni, újat még ritkábban.
Ami elsôre nem annyira feltûnô, azonban már a második hónapban érdekesnek tûnt, a nôi vezetôk aránya.

Magyar látogatók

Valójában a céget látogatták meg, de magyarok voltak itt, együtt vacsoráztunk, sétáltunk egyet. Emlékszem még, hogy Kubában micsoda öröm volt magyar szót hallani, mindenki meglátogatta azt, aki látogatóba jött, ha hivatalos volt, mindenkinél vendégeskedett egyet-egyet. Nagy öröm volt új arcot látni, túl a megszokott huszonvalahányon, apró híreket, amik nem voltak a két-három hetente esetleg érkezô levelekben. Az emberek a távolban próbálják összekötögetni azt a millió apró kis szálat, amit a távolság erodál, a kommunikáció hiányából fakadóan pedig azt sem tudják, van -e még mit kötögetni. Itt más volt...

Az ideális autó

Május eleje óta 24000 kilométert tettem meg Csacsival. Csacsi kis fogyasztású, egész kényelmes még tizenórás utakra is, no meg végtelenül igénytelen. Tegnap hazafele kitaláltam, hogy milyen lenne számomra az ideális autó.

• Legyen dízel, 1.7 vagy 1.9 literes, öt de inkább hatsebességes. Valahol 2500 fordulat környékén szeretném elérni a 130-as tempót.
  
• Legyen kombi, a hátsó sort szintbe lehessen hajtogatni a csomagtérrel. Apró de fontos dolog, hogy a hátsó ülés fejtámláinak legyen helye valahol. Mondjuk a felhajtott üléslapban...
  
• Legyen benne tempomat, Nový Jicíntôl Budapestig négyszer kell lassítani, pedig több, mint 460 kilométer, ez pont a tempomatnak való feladat.
  
• Legyen négykerék hajtású. egyelôre nem tûnik fontosnak, de télen az a sejtésem, hogy igencsak nem mindegy. Nem az autópályán, a fennmaradó 320 kilométeren.
  
• A rádiót és mp3 lejátszót a kormányról lehessen vezérelni.
  
• Legyen benne könyöktámasz jobboldalon is.
  
• Az italtartóban elférjen egyliteres palack is.
  
• A hamutálcában legyen világítás, és az anyósülésrôl is el lehessen érni.
  
• Térképnézéshez az anyósülésen ne kelljen belül minden világítást felkapcsolni.
  
• Húzza fel az ablakot a távirányítóról.
  

Ezeknek egy része már Csacsiban is megvan, a maradékra vágyakozom. Pont ebben a hónapban fizetjük két éve Csacsit, már csak négy van hátra.

Hôérzet és gyümölcsök

Itt Kaliszban nappal 34-35ºC van, nem tûnik északiasan hûvösnek, nekem mégsincs melegem.

Az tûnt fel elôször, hogy mindenki panaszkodik a melegre, én pedig a fókakabátom bôséges mérete ellenére sem szenvedek. Egyértelmûen kisebb

vagyok, mint tavaly nyáron (amikor praktikusan elmentünk egy hónapra a télbe), de még júniusban is sokkal jobban szenvedtem.

Ez valószínûleg annak tudható be, hogy ezen a héten -fôként diétás okokból- kizárólag gyümölcsön, gyümölcsleveken, no meg persze az elmaradhatatlan kólán (szigorúan lájt) éltem. A kólát kihúzhatjuk, a napi adagom állandó (legalábbis állandó, hogy 2 liter alatt ritka az a nap, amikor megállok), maradnak a gyümölcsök a gyanusítottak listáján.

Gondolom ez az inverze a téli zabálásnak, ha sok nehezet eszünk, nem fázunk annyira, na most sok könnyûtôl nincs melegem.

Kapcsolókultúra

Számomra szinte egyértelmû, hogy a villanykapcsolók lefele vannak lekapcsolva, és felfele felkapcsolva. Ha fordítva van valahol, az szinte mindig
bosszúság, az embernek emlékeztetni kell magát (fôleg ha nem látja a körtét, amit kapcsol).


Lengyelországban eddig mindenhol következetesen és precízen fordítva van, a cégnél is, otthon is, benzinkúton is.

Ez eszembe juttatta Whorfot, aki tûzbiztonsági szakértôként bôrüzemekben dolgozva rájött arra, hogy a ventillátort miért szerelik következetesen fordítva. A tûzvédelmet figyelembevéve a ventillátornak a levegôt az üzembôl kifele kellene vinni, magyarul szívnia kellene. Angolul azonban a ventillátor blower, “fújó”, így konkrét ismeret hiányában rendszeresen fújásra tették be.

Hasonlóképpen valószínûleg nekem azért annyira egyértelmû a kapcsoló állása, mert magyarul le-, és felkapcsoljuk. Ha ki- és bekapcsolnánk, ha össze- és szétkapcsolnánk, mindegy lenne az irány, fel sem tûnne.

Kis kulturális apróság.

Búcsú

Egyszercsak mindenki összecsôdült, leültettek középre és elbúcsúztak tôlem. Májusban volt hét éve, hogy beléptem a cég kapuján, holnap lesz utoljára, hogy kilépek rajta. Életem elsô igazi munkahelye volt, mindaz, ami most kecsegtetôvé tett az új cég számára itteni tapasztalat. Ellestem olyan emberektôl, akik most ittmaradnak, együtt szereztük meg másokkal, hoztam is magammal, és viszek is sokat.

Finoman búcsúztak, figyelmes ajándékkal, egy lengyel-magyar-lengyel szótárral, egy útikönyvvel és két szép pólóval, amit mindenkinek az aláírásával díszítettek. Hét év nevekben, és a jövôm könyvekben.

Meghatódtam, most éreztem igazán, hogy ez lezárul. Nem csupán abbamarad, kicsit hosszabb idôre eltûnök, hanem vége. Várhatóan nem az utolsó voltam, aki a közeljövôben elmegy, de az elsô. Megkezdtem a sort, és ha vissza is nézek hónapok múlva, nem hiszem hogy ugyanazt látom, mint pár hónapja. Olyan pillanatkép ez a póló, ami valószínûleg soha meg nem ismételhetô.

A könyveket pedig sokat fogom forgatni. Meg kell ismernem az elkövetkezô éveim helyszínét, nyelvét. Jól megragadták ezt, szép és finom ajándék. Köszönöm.

Konkrétumok

Körvonalazódnak a konkrétumok, július elsején valahogy kivergôdöm, Döme, az új fônököm ott lesz 2 napot, aztán legközelebb valamikor a messzi július közepén.

Lesz két napunk arra, hogy lefektessük az együttmûködés alapjait. Az elôzetes megbeszélések alapján ki kell mennem Olaszországba 3-4 napra, aztán újra Kaliszba, remélem minél több Sóskút esik a két esemény közé.

Nagyon pocsékul érzem magam mindenestül, munkakedvem nincs, legszívesebben nem csinálnék semmit. Semmit. Viszont lassan már rettenetesen unom magamat, a nyavajgásomat is. Ahogy Koky szokta mondani, terhemre vagyok.

Lengyel meló

Nehéz döntés volt. Azért is, mert mindketten megnéztük saját szempontból, a másik szempontjából, kettônk szempontjából, ház szempontjából, jövô szempontjából, meg sem született gyerekeink szempontjából és végül már azt sem tudtuk, hogy a sok majdnem, meg mindegy, meg talán jó és talán kicsit nem jó között hol a végeredmény.

Nem fogom részletezni, talán már össze sem tudnám szedni a sok gondolatot, amiket a hónapok során egyberaktunk.

Nekem karrier szempontjából egyértelmûen pozitív, élni mindegy hol élek, amíg lunával, a házat sajnálom, de áll ötven éve, ez nemigen fog változni az elkövetkezô pár évben.
Lunanyuszinak korántsem ilyen egyértelmû, de mindenképpen úgy tervezte az életét, hogy a karrierét megszakítja babázással, kétszer is, háromszor is. Megpróbáljuk hogy ez a mostani megszakítás egybeessen azokkal a tervezettekkel, ezzel 4-5-6 év lengyel meló mellett neki is lehet az elképzelthez hasonló élete. Ha sikerül. Ha nem, akkor aggódom miatta. Távol leszünk Magyarországtól, mert 10-12 óra vonat vagy autóút az elég sok, mégis túl közel ahhoz, hogy a hely egzotikuma megragadja, és önmagában érdekes legyen.


Persze mindezen félelmek és aggodalmak mellett nagyon sok pozitívuma van. A hely szép, sôt, fotogén. Az árak 25-30 százalékkal alacsonyabbak, mint itthon, a bérem kint magasabb lesz, mint jelenleg kettônké együtt. Anyagilag megérné, csak a többletet nem tudjuk úgy, és oda elkölteni, mint azt teszzük egy éve, nem tudjuk a házunk építésére, szépítésére fordítani.

A munka olyan lesz, mint amit korábban hat évig végeztem, végre újra termelésben dolgozhatok (ehh...végre hat hónapja nem dolgozom csak termelésben, de máris mintha évek teltek volna el), újra latin lesz a fônököm, ami másnak a pokol, nekem viszont lételemem az a laza vibrálás, ami körülveszi a munkájukat. Nekem, nekem, nekem. Igen, nekem ez jó lesz, az életem nem itthoni fele boldogabb lesz. Talán lunanyuszi ezért döntött úgy, hogy menjünk, pedig igazán nem akartam ilyen választás elé állítani.

Tegnap felhívott Juan, fônököm volt, vagymi, ô volt az utolsó a dél-amerikaiak közül, akit kitettek a cégtôl (egész pontosan valami hihetetlenül undorító módon kigolyózták). Felhívott, és gratulált az új állásomhoz, gyorsan terjed a hír. Tulajdonképpen mindenki gratulált, hogy el tudom hagyni a céget, ami ha mást nem, azt jól mutatja, milyen hangulatot sikerült generálnia annak a két szerencsétlen ügyvezetônek.

Lesznek kényelmetlenségek: amíg Nyuszi utánam nem jön, meg kell oldani a kommunikációt, amíg nem beszélünk lengyelül ki kell tenni magunkat a hihetetlen mértékû ellenállásnak, amit tapasztalataink alapján a kalisziak mutatnak az idegen nyelvekkel szemben. (Azért az meglepô, hogy egy trafikban azt se értsék meg, hogy two boxes of red gauloises please, ebbôl szerintem a red, a two alapszókincs, a gauloises pedig a kínálat része volt) Meg kell szokni, hogy a hazatelefonálás nem a mobil felemelését jelenti, hanem procedúra már ha nem akarjuk azt a kevés surplust kommunikációra költeni.

Aztán meg a babázás (ha, és ej be jó is lenne), sehol a közelben egy nagymama, dédmama, nagynéni, nagybácsi (mármint a leendô kis mongúzok szempontjából nagyok és dédek), a kommunikációs nehézségek a gyerekorvossal, és még mennyi minden, amire nem is gondolunk. Viszont ha tényleg 4-5-6 évben gondolkodunk, saját tapasztalatból tudom, igen jó dolog ha az ember gyerekkorától tudja, léteznek más nyelvek, tudja, milyen idegennek lenni, lehet idegennek lenni, a nyelv amit beszélsz csak egy a sok közül. Ha meg nem is tanulja a nyelvet, de ez a tudás igen értékes.

Még sorolhatnám, fogom is, de majd tapasztalatból. Itt. Mert ez a blog erre való.