Csend

Nagy csend lett az életemben. A kommunikáció a körülöttem levôkkel -biztos nyelvtudás hiányában- apró poénokra, és információközlésre szorul. Magyarul naponta kétszer-háromszor beszélünk Nyuszival, egy-két angolnyelvû telefon, és az állandó jelentéshámozás a dohányzótársam lengyel szóáradatából.Ennyi az össz zaj az életemben. Rádiót nem hallgatok, mert nem találtam még olyan adót amin több lenne a zene, mint a szöveg (mondjuk egy lengyel Petôfi). Tévét nem nézek, mert hiába van készülék a lakásban, nincs antennája. Azon a rövid úton hazafele talán éppen egy számot hallgatok meg valamelyik cédérôl.

Ezen felül csak a zajok, de én magam alig adok ki hangokat. A hallottakra pedig mind koncentrálni kell. Nem értem annyira jól az olaszt, hogy odafigyelés nélkül értsem, a lengyelre nagyon kell koncentrálni, hogy a cseh alapján legalább a mondanivalót elcsípjem hamár a mondatok rejtve maradnak elôttem, angolul pedig csak kettesben Dömével kommunikálunk.

Olvasok (sokat), nézelôdöm, fôzök, dolgozom és körülvesz a csönd. Egészen ellep, de nem fojtogat.

Ma estétôl ez két hétre megváltozik, együtt leszünk Nyuszival két hetet. Mióta összeköltöztünk két éve áprilisban, a munkát leszámítva folyamatosan, minden este együtt voltunk. Ez elôször akkor szakadt meg, amikor Stockachba mentem, aztán pedig most. Bár öt éjszakánál többet nem voltunk távol most sem, de a jóhoz könnyû hozzászokni, soknak tûnik ez az öt is.