Nehéz falat - Paolo Santarcangeli A labirintusok könyve

Van valami beteg marketing abban, amikor az elôszó írója nagyobb betûkkel van egy könyvön, mint magáé a szerzôé. Emlékeztet a "Oscar díjas színész korai filmje" szövegre, amikor a késôbb híressé vált színész pizzafutárként feltûnik 15 másodpercre. Ez kiváló marketingfogás volt, valószínûleg sosem vettem volna le a polcról Paolo Santarcangeli könyvét a labirintusokról, ha nem Umberto Eco írta volna az elôszavát. Így viszont levettem, és egy 1969-ben kiadott mûvelôdéstörténeti szakkönyvvel találkoztam, bár ezt még akkor sem tudtam. Megvettük, elolvastam, és annak ellenére nem bántam meg, hogy teljesen más volt, mint amit vártam. Ugyanis Eco elôszava azt sejtette, hogy szimbolikus labiritusokról szól, fordított labirintust ígért, és amilyen csalóka az értelmezés amikor prekoncepcióval terhelt, minden fellapozott részben látni véltem ezt a szimbolikus értelmezést.

Legendás nôk és férfiak

Álvaro Mutis legendákat ír. Legendás férfiakat teremt, kalandornôket, csavargókat. A karakterábrázolás rettentô mélységeit tárja fel, a leírásokban olyan érzelmi húrokon játszik, amik szinte már becstelenül egyértelmûvé teszik amit mondani akar.

Álvaro Mutis legendás hôsei más férfiakról és nôkrôl mesélnek. Legendákat mondanak el. Az események és az általuk kiváltott érzelmek és gondolatok nedves egyvelegét önti elénk, olyan egyszerûséggel, ami már-már arcpirító.