Álvaro Mutis legendákat ír. Legendás férfiakat teremt, kalandornôket, csavargókat. A karakterábrázolás rettentô mélységeit tárja fel, a leírásokban olyan érzelmi húrokon játszik, amik szinte már becstelenül egyértelmûvé teszik amit mondani akar.
Álvaro Mutis legendás hôsei más férfiakról és nôkrôl mesélnek. Legendákat mondanak el. Az események és az általuk kiváltott érzelmek és gondolatok nedves egyvelegét önti elénk, olyan egyszerûséggel, ami már-már arcpirító.
Minden megszokott támpontot kivesz a kezünk ügyébôl az író. Nem tudjuk mikor játszódnak a regények, a helyek nem színhelyek, csak hátterek, a nyelveket nem mûvelik, csak beszélik. Mindenkinek jelleme a jellemzôje, a külleme pedig fûszer mindezen. Kifordított karakterábrázolás. Minden helynek jellege van, érzelmek kapcsolódnak hozzá, a leírás pedig szívbemarkolóan egyszerû. Az idô pontosan úgy nyúlik, ahogy mi is érzékeljük, de Mutis nem veszôdik azzal, hogy melléhelyezze a nagy konvencionális skálát.
Ha egy pillanatra úgy éreznénk, hogy végre sikerül elhelyezni térben és idôben a cselekményt, biztosan felületesen olvastuk el, hogy mi történik.
Hét regényt írt Maqrollról az Árbocmesterrôl, mégsem tudjuk hol született, milyen nemzetiségû, nem tudjuk hogy néz ki, vagy hány éves. Hét regényt ír a történeteirôl, de könnyen elôfordulhat, hogy az egyik történet tanulságát már ismeri a másikban, amiben viszont egy késôbbi hányattatása ötlik az eszébe.
Van Prágában fent a vár oldalán lévô hegyen egy park, van benne egy céltalan épület, akárcsak az Elvarázsolt Kastély a Vidámparkban, de vidámpark nélkül. Tükörház. A tükörfolyosók és tükörtermekben az ember egyszerre jön és megy, látja magát távolodni ahogy közeledik. Jobbra néz, és szembetalálja magát a saját hátával ahogy a másik irányba néz. Szinte meglepôen megkönnyebbül, amikor szembejöhet magával, ahogy azt elvárná a tükröktôl.
Az egész regényfolyam ilyen, Maqroll halad a múltja felé, hogy aztán egyszerre a jövôjébôl jöjjön visszafele a jelen felé, amirôl nem tudjuk volt -e, vagy lesz -e.
Egy kiürült kekszes dobozból egy halom fotót borított ki, s turkált közöttük, hogy egy olyat találjonm amely testi adottságait nem a szokott közönséges módon domborítja ki. Basur hirtelen megpillantott egy képet, amelyen a lány egy gazdag külsejû, kissé nyugtalanító arcú, sportos férfival volt látható. Egy feltûnôen elegáns vonalú teherhajó tatján támaszkodtak a korlátnak.
Ezt a részletet az Abdul Basur, hajók megálmodója könyvbôl találomra választottam ki.
Szokatlan érzés ennyire lebegni egy regényben, de ennél zseniálisabb összhang egy csavargó céltalan élete és a stílus között talán nem is létezhet. Nem lehet másról írni így, csak Maqrollról, és nem lehet Maqrollról másként írni, mint így. Sajátos függés ez, meg nem ismételhetô, le nem másolható stílus. Megpróbálhatnak a jövô titánjai Saramago stílusában írni saját témájukról, elôveheti Ransmayr Ovidius történeteit, hogy saját világába helyezze, de Maqroll elszakíthatatlan a formától.
Magyarul a Noran gondozásában jelent meg a Huszadik századi latin-amerikai klasszikusok sorozatban, két kötetben, Maqroll, az Árbocmester nekibuzdulásai és hányattatásai 1. és 2. címmel.
A hét regény: A Hómezôk Admirálisa, Ilona az esôvel érkezik, Szép halál, A tramp steamer utolsó állomása, Amirbar, Abdul Basur, hajók megálmodója, Tengeri és szárazföldi triptichon.
Külön dícséret illeti a fordítókat: Pál Ágnes, Gajdos Zsuzsanna, Imreh András, Dobos Éva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése