Csend

Nagy csend lett az életemben. A kommunikáció a körülöttem levôkkel -biztos nyelvtudás hiányában- apró poénokra, és információközlésre szorul. Magyarul naponta kétszer-háromszor beszélünk Nyuszival, egy-két angolnyelvû telefon, és az állandó jelentéshámozás a dohányzótársam lengyel szóáradatából.Ennyi az össz zaj az életemben. Rádiót nem hallgatok, mert nem találtam még olyan adót amin több lenne a zene, mint a szöveg (mondjuk egy lengyel Petôfi). Tévét nem nézek, mert hiába van készülék a lakásban, nincs antennája. Azon a rövid úton hazafele talán éppen egy számot hallgatok meg valamelyik cédérôl.

Ezen felül csak a zajok, de én magam alig adok ki hangokat. A hallottakra pedig mind koncentrálni kell. Nem értem annyira jól az olaszt, hogy odafigyelés nélkül értsem, a lengyelre nagyon kell koncentrálni, hogy a cseh alapján legalább a mondanivalót elcsípjem hamár a mondatok rejtve maradnak elôttem, angolul pedig csak kettesben Dömével kommunikálunk.

Olvasok (sokat), nézelôdöm, fôzök, dolgozom és körülvesz a csönd. Egészen ellep, de nem fojtogat.

Ma estétôl ez két hétre megváltozik, együtt leszünk Nyuszival két hetet. Mióta összeköltöztünk két éve áprilisban, a munkát leszámítva folyamatosan, minden este együtt voltunk. Ez elôször akkor szakadt meg, amikor Stockachba mentem, aztán pedig most. Bár öt éjszakánál többet nem voltunk távol most sem, de a jóhoz könnyû hozzászokni, soknak tûnik ez az öt is.

93,5

Januárban elkezdtem fogyni valahol 110 kiló feletti súlynál.
Ma 93,5 Kg voltam.
Ez akárhogy nézzük minimum 16,5 kiló fogyás.

Linkajánló

Teljesen véletlenül találtam két blogotm ami Lengyelországgal foglalkozik:

• A Lengyelország Ma, eddig 21 bejegyzést ért meg, de szépen feldolgoz lengyel híreket.

• A másik a Lengyel-Magyar kultiblog

 Lehet hogy a cikkeiket majd ki is rakom oldalra külön dobozba.

Hat nap egy bejegyzésben

Megjártam Törökországot is, úgy kezdôdött, hogy múlt héten kedden este elindultam haza autóval, egy kicsit változtatott útvonalon mentem, megpróbáltam Opavától Nový Jicínen keresztül lemenni a cseh autópályára. Beiktattam egy kis eltévedést (elterelték az utat, de az elterelést már nem táblázták ki rendesen), szlovákiában egy félórás alvást félórás tornázással körítve, és így is csak 10 és fél órán keresztül tartott az út. A hossza sajnos újra átlépte a 800 kilométert, a nový jicíni kitérô térképen, eltévedés nélkül is 30 kilométer. Ráadásul most nem Sóskútra mentem, hanem a Barlangba, ami további 20-30 kilométer.



Hazaértem fél hatra így, fél órát még Nyuszihoz bújhattam, aztán egyedül maradtam az ágyban további három órára. Elugrottam Sóskútra az útlevelemért (egészen elszoktam az útlevéltôl ebben a nagy schengenezésben), merthát Törökország nemhogy nem schengeni, de még csak nem is uniós.

Délután ment a repülôm, Isztambulon keresztül este hétre érkeztem Izmirbe. Illetve majdnem nem, Isztambulban három repülônyi rendezetlen turista akarta három ügyintézôtôl beszerezni a vízumnak nevezett belépési matricát. A sor hihetetlen volt, a bambábbak persze akkor kezdték elôbányászni a vastagbelükbe rejtett pillepalackból a dugieurókat, amikor már az ablak elôtt álltak, a furakodók megregulázása pedig sokkal többel lassította a sort, mintha engedték volna. A belföldi járatot így futva értem el, már többször megkísérelték bemondani a nevemet is, utolsó utáni hívás volt, de elértem.

Izmirben a kliensünk autója várt, elvitt Manisába, ahol letétbe helyezett egy hotelben. Nagyon kellemes kis hotel volt, valószínûleg ide mások úticélként érkeznek, wellnesselnek, aztán vidáman kipihenten mennek haza. Én persze csak a vízszintes puha felületet láttam benne, pláne három óra alvás után (azt a némi szunnyadás a repülôn nem számolom az alváshoz). A vacsi nemzetközi volt enyhén törökösítve -vö. pulykagoulash és csirke(mell)paprikás olasz tésztával-.

Másnap a reggeli kimaradt, én azt hittem a szállodában hagyjuk a cókmókot, Döméék nem így gondolták, így amíg ôk reggeliztek, én lázasan pakoltam. Naperszeutolsópillanat.

A tárgyalás maga jól ment, kimondottan megkedveltem Dömét,értelmes, ügyes, jól vitte a tárgyalást. A cég maga pedig kétszeresen óriási élmény volt, egyrészt hatalmas, félmillió négyzetméter, az annyi mint 500 darab a mi telkünkbôl! Evente gyártanak benne 1,3 millió darab hûtôgépet. Ezek szorosan egymás mellé állítva befednének 468-at a mi telkünkbôl.

Ebbôl 500 darab, befedve, gépekkel tele	majdnem befedi ebbôl 1,300,000 darab

Az igazgató pedig egészen olyan, mint a régi cégem kliensénél (aki most újra kliensem, meg is látogattam). A régi történet itt.  Energikus, gyors, szimpatikus. Nagyon büszke a gyárára, az eredményeikre, arra, hogy máshol már ipari hulladéknak minôsülô gépekkel ôk csúcstechnikát állítanak elô. Egészen átragadt ránk is a lelkesedése, energiája. Kimondottan élmény volt az a pár óra ott, náluk.

Az ebéd, na az igazi helyi volt (már amennyire helyi egy magyar kifôzde Magyarországon): hús, joghurt, zöldségek olajban, aludtej-jellegû ital, baklava jellegû gombóc más néven. Nagyon finom volt, és egy újabb pluszpont Dömének, olasz létére mindent jóízûen evett, megkóstolt, nem hasonlította pizzához, olasz bárányhoz.

Este Isztambulban aludtunk a Swissotel The Bosphorusban. Beszarás, ilyen szép, elegáns hotelben még sosem voltam. Elôjött belôlem a hotelpatkány, körüljártam, nézelôdtem, örültem azoknak az apróságoknak, amiknek nem kellene a luxushoz kapcsolódnia, de mégsincs meg máshol. Íme képek:


A tévéhez volt egy billentyûzet, és lehetett internetezni, potom 15 Euróért, ki is használtam, pláne, hogy a telefonom lemerült már délután, így aggódtam, hogy Nyuszi aggódik. Nomeg persze dolgoztam is egy kicsit.
Egész újdonság az elmúlt fél év után, hogy egyfolytában dolgozom. Jár az agyam, csinálok valamit, teszek-veszek, levelezek. Megszerettem a céget egész gyorsan, és szeretem a munkámat is. Talán fel sem tûnt volna, ha nincs az elmúlt fél év, de azután ez üdítô.

Hétvégén lementünk Keszthelyre, villámlátogatni, mert reggel jött a gipszkarton, azt lekapkodtuk, aztán reppentünk Keszthelyre, este vissza, egy éjszaka otthon az ágyikónkban, másnap meg Nyusziszülinap a Barlangban. Majd ô biztos mesél róla :)

Hétfôn megjártam a régi-új kliensünket Jászberényben, örömet okoztam, hogy a nagy messzi lengyel cégben van egy magyar, ráadásul régi ismerôs. Aztán pedig hosszú hosszú idô után meglátogattam Isukát és kis családját. Szülinapja volt neki is (neki közelebb, éppen szombaton lett 33), picit beszélgettünk, aztán meglátogattuk a csupamosoly babáját és Mesit.

Tôlük pedig már rohantam Lengyelországba. Újfent új útvonal, most a Tátrán keresztül, megcsippentettem Csehország sarkát, és hipphopp 10 és fél óra alatt (pontosan annyi, amennyit a google mondott erre az útra) haza is értem.

Ittavége fusselvéle.

Török meló

Most nem költözünk, még legalábbis, csak utazom. Pár napra Törökországba, klienslátogatóba. Szeretek utazni :), ráadásul pénteken délben már otthon leszek, és talán még szerdán is látom nyuszit. Ha ügyi vagyok, és gyorsan hazaérek.

Érdekes munkám van, szeretem.

Állatok útközben

Kalisz és Budapest között van egy csomó város, aminek a neve a magyar fül számára aranyos. Kezdôdik Malackyval.


Nem messze utána Kúty.

Aztán már Lengyelországban Racibórz.

Közvetlenül Kalisznál pedig a baranówi elágazás.

A biztonság kedvéérttérképen is elhelyeztem ôket, hátha szerez pár perc örömöt.

Hôérzet és gyümölcsök

Itt Kaliszban nappal 34-35ºC van, nem tûnik északiasan hûvösnek, nekem mégsincs melegem.

Az tûnt fel elôször, hogy mindenki panaszkodik a melegre, én pedig a fókakabátom bôséges mérete ellenére sem szenvedek. Egyértelmûen kisebb

vagyok, mint tavaly nyáron (amikor praktikusan elmentünk egy hónapra a télbe), de még júniusban is sokkal jobban szenvedtem.

Ez valószínûleg annak tudható be, hogy ezen a héten -fôként diétás okokból- kizárólag gyümölcsön, gyümölcsleveken, no meg persze az elmaradhatatlan kólán (szigorúan lájt) éltem. A kólát kihúzhatjuk, a napi adagom állandó (legalábbis állandó, hogy 2 liter alatt ritka az a nap, amikor megállok), maradnak a gyümölcsök a gyanusítottak listáján.

Gondolom ez az inverze a téli zabálásnak, ha sok nehezet eszünk, nem fázunk annyira, na most sok könnyûtôl nincs melegem.

Kapcsolókultúra

Számomra szinte egyértelmû, hogy a villanykapcsolók lefele vannak lekapcsolva, és felfele felkapcsolva. Ha fordítva van valahol, az szinte mindig
bosszúság, az embernek emlékeztetni kell magát (fôleg ha nem látja a körtét, amit kapcsol).


Lengyelországban eddig mindenhol következetesen és precízen fordítva van, a cégnél is, otthon is, benzinkúton is.

Ez eszembe juttatta Whorfot, aki tûzbiztonsági szakértôként bôrüzemekben dolgozva rájött arra, hogy a ventillátort miért szerelik következetesen fordítva. A tûzvédelmet figyelembevéve a ventillátornak a levegôt az üzembôl kifele kellene vinni, magyarul szívnia kellene. Angolul azonban a ventillátor blower, “fújó”, így konkrét ismeret hiányában rendszeresen fújásra tették be.

Hasonlóképpen valószínûleg nekem azért annyira egyértelmû a kapcsoló állása, mert magyarul le-, és felkapcsoljuk. Ha ki- és bekapcsolnánk, ha össze- és szétkapcsolnánk, mindegy lenne az irány, fel sem tûnne.

Kis kulturális apróság.

Macik akkor és most

Nyuszi kapott pár képet Isuék tavalyi esküvôjérôl. Mellétettem egy másik képet, egy másik esküvôrôl...


a két kép közötti apró különbség nem az, hogy az egyik macit szorongató még nincs kettô :)

Mosómaci

"Unatkozik?
Vásároljon mosómedvét!"

Mosómacivá változtam, íme a kép az eredményrôl:

Szülinapi hétvége Prágában

A múlt hét végén, hétvégén Prágában randiztunk. Nyuszinak születésnapja volt, és noha nem ünnepeltünk, nem volt ajándék meg torta, együtt töltöttünk egy szép romantikus hétvégét. Azért Prága, mert szeretjük, mert kicsit a mienk, mert Kaliszból éppen ugyanúgy hat óra az út, mint Budapestrôl. Ha útbaesne, azt mondhatnánk, félúton van.

Sok sok "mintmindig" volt: Prága szép volt, mi szerelmesek, az Alpin panzióban szálltunk meg a toronynál, kolbászt vacsoráztunk a Vaclavská-n, finom söröket ittunk. Szerelmesen andalogtunk, eltévedtünk, és megtaláltuk újra a kubista kávéházat, a Slaviat, a Malá Stranát, és végre megtaláltuk együtt a várat is. Szép hétvége volt,

amiben nagyon más volt, az a vasárnap, ahelyett hogy mosolygósan boldogan hazaindultunk volna, szomorkodva búcsúzkodva indultunk, ki-ki oda, ahol most lennie kell. Majdnem Kaliszig vezettem csendben szomorúan, amíg egyszercsak nem kaptam egy emailt. Régi kolléga írt, mesélt, kicsit panaszosan. Ahogy végigolvastam, rájöttem, hogy nekem most ezerszer jobb mint két hete, hogy hiába sajnálom magam, de míg a nyuszitlan idôszaknak hamar végeszakad, ott minden változatlan.

Végre fényképek is készültek Prágában, feketék és fehérek. Kitaláltam, hogylegyen egy kicsit klasszikus, amolyan régimódi, de mégsem giccs-szépia, hanem olyan, mint gimnazista koromban... Szerintem nagyon jó ötlet volt, tetszenek a képek :)

Elmúlt még egy hétvége, egyre közelebb van, míg végre újra teljesen együtt lehetünk, és nem is akármilyen hétvége volt.

Lengyel meló olasz meló

Az olasz fiúk angoltudása hagy némi kívánnivalót maga után.

Ahelyett, hogy megtanítanám ôket angolul, inkább olaszozok picit. Egész jól elkonyhaolaszkodtam eddig is: olasz konyha, konyhaolasz, konyhamalac mikor mi kell.

Ez itt fent egy, van mégegy, meg már egy harmadik is. Természetesen szigorúan tiszta forrásból. Ki látott már piszkos netkapcsolatot.

Ház

A múltkori képsorozatból kimaradt a ház kívülrôl, tegnap csináltam két képet:

A ház kívülrôl, a játszótér felôl (mert az is van)

A legfölsô szinten az a két ablak néz a hálószobába be. A (bentrôl) jobboldalit elrontotta a tegnapelôtti vihar, ha bukón van, néha meggondolja magát és négy sarokból egybe kapaszkodik

Hétköznapok

Noha az újdonság varázsa még messze nincs múlóban, még az egyedülléttôl is inkább szenvedek, mint megszokjam, szépen lassan kezdem megérezni az ittlét hangulatát.
A munkakörnyezet még mindig olyan, mint amire számítottam, amire vágytam. Pezseg, hangos, de a legnagyobb problémák és a legkisebb zavarok között is nehéz különbséget tenni. Ma derült ki, hogy annak ellenére, hogy mindenki kilencre jár, azt is mondták nekem a többiek, hogy kilencre kell jönni, valójában fél kilencre kellene. Tulajdonképpen bele van építve a késés a létbe.

Úgy tûnik Döme lesz az elsô fônököm, akit tisztelni is fogok. Értelmes, jól vág az esze, még a többnyelvûség korlátain át is tökéletesen értjük egymást. Annyira más itt minden, annyival kellemesebb ez a lazaság, hihetetlen mennyivel jobban érzem magam a bôrömben, mint az elmúlt fél évben. Fôleg annak tudatában, hogy nyuszitlanul sem sokáig kell már lennem.

Ezidáig a hétvégi ideoda robogást hevertem ki, ma reggel már egészen frissen ébredtem, holnap már valószínûleg vasaltan fogok kilépni az ágyból. Aztán már csak kettôt kell aludni egyedül, és Prágában találkozunk Nyuszival.

Most már majdnem egészen jó nekem.

A lakás

Végre megvannak a képek, Kisnyuszi a hosszas kerti tevékenykedésem után letöltette velem ôket, íme:


Pár kép a lakás belsejérôl, illetve a látványról az ablakokból, az egyik a tumblr-en megmutatott látkép egész pontos mása :)

Apróságok

Elhelyeztem a térképen pár fontosabb helyszínt :) aztán ez majd még bôvül ahogy jönnek a történetek.Egyelôre a Tesco, a munkahelyem és a lakásunk kapott helyet, nomeg a tízperces útvonal.


Nagyobban ITT nyílik

Elsô napok

12 óra alatt értem ide, az idôjárás pedig nem kedvezett nekem, cefet meleg volt, a légkondiból pedig elillant a gáz. Amint beestem a céghez elôadtam, hogy nekem zuhanyzó kell, nagyon. Dömétôl megkaptam a lakás kulcsát, Silvio elvitt engem a lakáshoz, én meg beestem a zuhanyzóba, és csak folyattam magamra a meleg vizet.

A lakás másfélszobás, újépítésû, tipikus lakóparklakás, kellemes. Majd jönnek fotók, csak többszörösen akadályoztatva voltam.

Pancsi után visszamentem a céghez, megkaptam a laptopom, az íróasztalom, egy halom keresztnevet, amire nem emlékszem, meg némi információt. Este nyolc körül elindultam haza -a Tescon át, ami egy lépésre van a lakásunktól- ettem, aludtam.

Könnyû lesz megszokni, hogy 10 percre lakom a cégtôl, és 9 körül kell beérni. Ma is okosodtam, az elsô pár hétre kaptam három prodzsekt, amikkel prodzsekhetek. Az egyik -nem meglepô módon- a csôgyár beruházás, a másik ugyanaz mint eddig -IT okoskodás, a controllerrel okoskodás-, a harmadik meg key account, persze pont két olyan cég, akikkel jól elmérgesedett a viszony.

Viszont muszáj lesz megtanulnom rendesen olaszul, ezek a fiúk becsülettel nyûvik az angolt, de nekem is jobb, ha ehelyett inkább megtanulok annyira, hogy azt tudjam mondani, amit szeretnék, és ne azt, amit tudok.

Most gyorsan elhadarva ennyi... aztán még jön mindenféle...