2009. szeptember 26., szombat

Szombat délután

Ma kirándulni voltunk Ostrów Wielkopolskiban, csupán huszonöt kilométer Kalisztól, és két hete vasárnap Fabio -a szobatársam- azt mondta, ott van ám a nagy élet este.
Elmentünk, és valóban kellemes városka, sokkal több éttermet és kávézót láttunk, mint Kaliszban, bár szombat délutánhoz képest nem volt hatalmas tömeg.

2009. szeptember 22., kedd

Itthonról




Na ez mi ez?

Mezil család

Ma kollégám megkérdezte ismerem -e a Mezil család (Famiglia Mezil) rajzfilmet, merthogy az magyar. Én nem ismertem, legalábbis azt hittem, egészen addig, míg youtube-on rá nem kerestem.
Nos ki ismeri?
Hajtás után megfejtés...

2009. szeptember 21., hétfő

16-1750-110

Definíció szerint hétvége ott kezdôdik, ahol a munkahét végetér, és ott végzôdik, ahol a munkahét elkezdôdik. Közben pedig van három éjszaka, péntek-szombat-vasárnap. Ez a hétvége pénteken este nyolckor kezdôdött, hatra elmentem internetért Kisnyuszinak (igen, igen, ma este megcsinálom neki), aztán visszajöttem még egy kicsit munkázni, és huss máris este nyolc lett.

2009. szeptember 18., péntek

Magyar látogatók

Valójában a céget látogatták meg, de magyarok voltak itt, együtt vacsoráztunk, sétáltunk egyet. Emlékszem még, hogy Kubában micsoda öröm volt magyar szót hallani, mindenki meglátogatta azt, aki látogatóba jött, ha hivatalos volt, mindenkinél vendégeskedett egyet-egyet. Nagy öröm volt új arcot látni, túl a megszokott huszonvalahányon, apró híreket, amik nem voltak a két-három hetente esetleg érkezô levelekben. Az emberek a távolban próbálják összekötögetni azt a millió apró kis szálat, amit a távolság erodál, a kommunikáció hiányából fakadóan pedig azt sem tudják, van -e még mit kötögetni. Itt más volt...

2009. szeptember 17., csütörtök

Két hónap két hét és egy ebédszünet

Eltelt az elsô két hónap, az a kettô, amire visszatekintve úgy érzem, végig autóban és hotelben töltöttem. Pedig igazságtalan lenne ez, hétvégeken és egy teljes hetet otthon voltam, megjártam Törökországot. Repültem, autóztam, utaztam, aludtam, dolgoztam, mozogtam.
Ilyen gyorsan még nem telt el két hónap, mégis összességében annyi minden történt velem, mint az elsô fél évben összesen.

Szeretem az új életemet, noha nem tudom megszokni, olyan mintha valaki más életét élném. Reggel nem autózom órákat, 5 perc alatt bent vagyok, délben hazaugrom Nyuszihoz ebédszünetet tartani, este hétkor már indulok haza, és negyed nyolcra otthon is vagyok. Mint valami sorozatszereplô; és bármennyire rémálomnak tûnik ez, valójában hihetetlen nyugalmat áraszt. Az itteni munkanapok legalábbis, amikor viszont valahol máshol kell lenni, akkor repülni, ugrani, futni kell oda.

Egyszerre lett gyorsabban pörgôs, és nyugodtabb az életem. A korszellem azt diktálja mintha ezek kizárnák egymást, de most úgy tûnik nem. Ha csak 12 órám van egy 1100 kilométeres autóútra, ha megcsináltam, utána már senki sem hív, hogy hol vagyok. A munkámat kell elvégezni, de nem valamiféle rabigában, csak eredményében.

Mióta itt van nyuszi, az elôzô volt az elsô normális hetünk, öt napot töltöttünk itt, meg egy hétvégét, most meg egy másik majdnem teljes hetet. A két és fél hónap alatt levezetett harmincezer kilométer után a hazautazás majd' tíz órája elvesztette a kalandértékét, és inkább nyûgnek érzem. Különösen a praktikus éjszakai üzemmódban, amit amúgy szeretek, de igencsak ingerszegény. Nem bánom, hogy a most következô hétvége után október végéig nem megyünk haza, jól fog esni egy folyamatos hónap itt. Az elsô folyamatos hónap.

Összességében jól telt ez a két és fél hónap, jól érzem magam a bôrömben. Ma bekötötték a telefont otthonra, remélem hamarosan lesz internetünk otthon, ami igencsak hiányzik nyuszinak most.

2009. szeptember 6., vasárnap

Rohanós hét

Vasárnap, augusztus 31-én Nyuszi kiköltözött Kaliszba, összesen 2 napot voltunk ott együtt, aztán megkezdôdött az eddigi legrohangászósabb hetem. Elsején reggel ment a repülôm Varsóból, ahhoz hajnali négykor kellett indulni, hogy elérjem. Délután fél kettôre megérkeztem Stuttgartba, és az egész délutánt városnézéssel és szundikálással töltöttem. Noha minden logika ellenére a kistáskámba bepakoltam a fényképezôgépem nem volt érdemes fényképezni.
Stuttgart olyan, mint egy fedetlen bevásárlóközpont, bolt bolt hátán, csupa kirakat minden, ha az amerikai pszichót valaki meg akarná rajzolni, felesleges bíbelôdni vele, elég készíteni egy panorámafotót Stuttgartban.
A hotel, amit választottam pontosan annyit ért, mint a diszkont ára. A swiss lapján 90 euróért hirdették, de a bookings.com-on 45 euró volt csak. Ennyit megért, de kilencvenet nemigen. Felmerült, hogy a díszes neve -Astoria- ellenére valójában garniszálló.

Döme mániája, hogy együnk mindenhol helyit, amit csak pártolni tudok, különösen, ha a helyi evése nem a budapesti kínálathoz hasonlító Matthias pinze, Alabaardosch, goulash-fishermansoup jellegû, hanem olyan, ahol a helyiek esznek hétköznapi ételeket. Sikerült kifognunk egy ilyet, helyi sörözô, szinte mindenki 30 körüli, akik sörözni ugrottak be, és hozzá rágcsáltak tájjellegû izéket. Kimondottan finom volt a sör, és a kétszemélyes tál is, amit rendeltünk.

Másnap reggel kitaxiztunk, (annak ellenére, hogy a S-bahn 3 euróért kivitt volna minket ugyanannyi idô alatt, Döme nagy sajnálatára nem tudta ezt, és már elôzô este találkozásunk elôtt odarendelte a taxist másnapra), és kis késéssel megtaláltuk a volt fônökeimet.

Annak ellenére, hogy napokkal elôre összeszorult a gyomrom, amikor rágondoltam, az exfônökeim nagyon normálisan viselkedtek, kedvesek voltak, dícsértek engem Dömének, és még a tárgyalás is sikeres volt. Már amennyiben egy korábban küldött és el sem olvasott, de azért visszautasított ajánlat kvázi felolvasása sikeresnek tekinthetô. Node ne legyünk telhetetlenek, 3db A4-es oldal elolvasása sok lehet egy nagggyon elfoglalt menegernek.

Mire visszaértünk Lengyelországba már kialakult a következô napjaim programja. Egy szerencsétlenül elküldött email, amit az a kliensünk is megkapott, akit egy picit ostoroztam benne, nem hagyott más lehetôséget, mint hogy azonnal meglátogassam. Éjfélre értünk Kaliszba, háromnegyed háromkor meg már nyuszistul kocsiban ültem, hogy kelet-magyarországra robogjak. Mamamackó kinyomtatta nekem azokat a papírokat, amiket vinnem kellett, végrehajtottunk egy túszcserét (Nyuszit Mamamackónak, papírokat nekem), és alig húszperces késéssel érkeztem meg 1100 kilométerrel az indulási helyünktôl, tizenegy és fél óra alatt. Eddig nagyon büszke voltam rá, hogy Csacsit szinte sosem pörgetem 3000 fordulat fölé, nos most sikerült az M3-ason végig 4000-en pörgetni.

Délután vissza Pestre, másnap reggel pedig újra Kelet-Magyarország, csak most kicsit közelebb, alig 100 km Pesttôl. Az egész hihetetlen alvásmentes pörgést Isuéknál kezdtem kiheverni. Isu szabadságon volt, kaptam finom ebédet, beszélgettünk egy nagyot vele és Emenével. Aztán felébredt Lucus és készültek közös fotók róla, velem.

Fél szombatot átdolgoztam utána, hogy összefoglaljam mit végeztem a vevônknél, mirôl beszéltünk, merre kell tovább haladnunk, és ezzel véget is ért a hatnapos hét. Már csak vissza kell jutni Kaliszba, hogy hétfôn elkezdôdjék az újabb munkahét.

Hiába hangzik ez szörnyen rohangászósan, egyelôre élvezem, Nyuszinak is tetszik. Szeretem a munkámat minden fáradsággal együtt, és ezzel valószínûleg elég kis klubot alkotnánk a föld hatmilliárd lakójából.

2009. szeptember 2., szerda

Mozgómaci

Most Stuttgartban ülök egy szállodaszobában, holnap találkozónk lesz a volt cégem zseniális ügyvezetôivel. Kicsit izgulok.

Ma hajnali négykor indultam Kaliszból autóval Varsóba, Zürichen keresztül iderepültem Stuttgartba, városnéztem szundikáltam. Holnap visszafele ugyanez, és ha igaz, akkor csütörtök délután már Magyarországon lesz két találkozóm.

Mint egy samponreklám, bár nem vagyok az ideális modell hozzá.