Noha az újdonság varázsa még messze nincs múlóban, még az egyedülléttôl is inkább szenvedek, mint megszokjam, szépen lassan kezdem megérezni az ittlét hangulatát.
A munkakörnyezet még mindig olyan, mint amire számítottam, amire vágytam. Pezseg, hangos, de a legnagyobb problémák és a legkisebb zavarok között is nehéz különbséget tenni. Ma derült ki, hogy annak ellenére, hogy mindenki kilencre jár, azt is mondták nekem a többiek, hogy kilencre kell jönni, valójában fél kilencre kellene. Tulajdonképpen bele van építve a késés a létbe.
Úgy tûnik Döme lesz az elsô fônököm, akit tisztelni is fogok. Értelmes, jól vág az esze, még a többnyelvûség korlátain át is tökéletesen értjük egymást. Annyira más itt minden, annyival kellemesebb ez a lazaság, hihetetlen mennyivel jobban érzem magam a bôrömben, mint az elmúlt fél évben. Fôleg annak tudatában, hogy nyuszitlanul sem sokáig kell már lennem.
Ezidáig a hétvégi ideoda robogást hevertem ki, ma reggel már egészen frissen ébredtem, holnap már valószínûleg vasaltan fogok kilépni az ágyból. Aztán már csak kettôt kell aludni egyedül, és Prágában találkozunk Nyuszival.
Most már majdnem egészen jó nekem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése