Megjártam Törökországot is, úgy kezdôdött, hogy múlt héten kedden este elindultam haza autóval, egy kicsit változtatott útvonalon mentem, megpróbáltam Opavától Nový Jicínen keresztül lemenni a cseh autópályára. Beiktattam egy kis eltévedést (elterelték az utat, de az elterelést már nem táblázták ki rendesen), szlovákiában egy félórás alvást félórás tornázással körítve, és így is csak 10 és fél órán keresztül tartott az út. A hossza sajnos újra átlépte a 800 kilométert, a nový jicíni kitérô térképen, eltévedés nélkül is 30 kilométer. Ráadásul most nem Sóskútra mentem, hanem a Barlangba, ami további 20-30 kilométer.
Hazaértem fél hatra így, fél órát még Nyuszihoz bújhattam, aztán egyedül maradtam az ágyban további három órára. Elugrottam Sóskútra az útlevelemért (egészen elszoktam az útlevéltôl ebben a nagy schengenezésben), merthát Törökország nemhogy nem schengeni, de még csak nem is uniós.
Délután ment a repülôm, Isztambulon keresztül este hétre érkeztem Izmirbe. Illetve majdnem nem, Isztambulban három repülônyi rendezetlen turista akarta három ügyintézôtôl beszerezni a vízumnak nevezett belépési matricát. A sor hihetetlen volt, a bambábbak persze akkor kezdték elôbányászni a vastagbelükbe rejtett pillepalackból a dugieurókat, amikor már az ablak elôtt álltak, a furakodók megregulázása pedig sokkal többel lassította a sort, mintha engedték volna. A belföldi járatot így futva értem el, már többször megkísérelték bemondani a nevemet is, utolsó utáni hívás volt, de elértem.
Izmirben a kliensünk autója várt, elvitt Manisába, ahol letétbe helyezett egy hotelben. Nagyon kellemes kis hotel volt, valószínûleg ide mások úticélként érkeznek, wellnesselnek, aztán vidáman kipihenten mennek haza. Én persze csak a vízszintes puha felületet láttam benne, pláne három óra alvás után (azt a némi szunnyadás a repülôn nem számolom az alváshoz). A vacsi nemzetközi volt enyhén törökösítve -vö. pulykagoulash és csirke(mell)paprikás olasz tésztával-.
Másnap a reggeli kimaradt, én azt hittem a szállodában hagyjuk a cókmókot, Döméék nem így gondolták, így amíg ôk reggeliztek, én lázasan pakoltam. Naperszeutolsópillanat.
A tárgyalás maga jól ment, kimondottan megkedveltem Dömét,értelmes, ügyes, jól vitte a tárgyalást. A cég maga pedig kétszeresen óriási élmény volt, egyrészt hatalmas, félmillió négyzetméter, az annyi mint 500 darab a mi telkünkbôl! Evente gyártanak benne 1,3 millió darab hûtôgépet. Ezek szorosan egymás mellé állítva befednének 468-at a mi telkünkbôl.
 |  |
| Ebbôl 500 darab, befedve, gépekkel tele | majdnem befedi ebbôl 1,300,000 darab |
Az igazgató pedig egészen olyan, mint a régi cégem kliensénél (aki most újra kliensem, meg is látogattam). A régi történet itt. Energikus, gyors, szimpatikus. Nagyon büszke a gyárára, az eredményeikre, arra, hogy máshol már ipari hulladéknak minôsülô gépekkel ôk csúcstechnikát állítanak elô. Egészen átragadt ránk is a lelkesedése, energiája. Kimondottan élmény volt az a pár óra ott, náluk.
Az ebéd, na az igazi helyi volt (már amennyire helyi egy magyar kifôzde Magyarországon): hús, joghurt, zöldségek olajban, aludtej-jellegû ital, baklava jellegû gombóc más néven. Nagyon finom volt, és egy újabb pluszpont Dömének, olasz létére mindent jóízûen evett, megkóstolt, nem hasonlította pizzához, olasz bárányhoz.
Este Isztambulban aludtunk a Swissotel The Bosphorusban. Beszarás, ilyen szép, elegáns hotelben még sosem voltam. Elôjött belôlem a hotelpatkány, körüljártam, nézelôdtem, örültem azoknak az apróságoknak, amiknek nem kellene a luxushoz kapcsolódnia, de mégsincs meg máshol. Íme képek:
A tévéhez volt egy billentyûzet, és lehetett internetezni, potom 15 Euróért, ki is használtam, pláne, hogy a telefonom lemerült már délután, így aggódtam, hogy Nyuszi aggódik. Nomeg persze dolgoztam is egy kicsit.
Egész újdonság az elmúlt fél év után, hogy egyfolytában dolgozom. Jár az agyam, csinálok valamit, teszek-veszek, levelezek. Megszerettem a céget egész gyorsan, és szeretem a munkámat is. Talán fel sem tûnt volna, ha nincs az elmúlt fél év, de azután ez üdítô.
Hétvégén lementünk Keszthelyre, villámlátogatni, mert reggel jött a gipszkarton, azt lekapkodtuk, aztán reppentünk Keszthelyre, este vissza, egy éjszaka otthon az ágyikónkban, másnap meg Nyusziszülinap a Barlangban. Majd ô biztos mesél róla :)
Hétfôn megjártam a régi-új kliensünket Jászberényben, örömet okoztam, hogy a nagy messzi lengyel cégben van egy magyar, ráadásul régi ismerôs. Aztán pedig hosszú hosszú idô után meglátogattam Isukát és kis családját. Szülinapja volt neki is (neki közelebb, éppen szombaton lett 33), picit beszélgettünk, aztán meglátogattuk a csupamosoly babáját és Mesit.
Tôlük pedig már rohantam Lengyelországba. Újfent új útvonal, most a Tátrán keresztül, megcsippentettem Csehország sarkát, és hipphopp 10 és fél óra alatt (pontosan annyi, amennyit a google mondott erre az útra) haza is értem.
Ittavége fusselvéle.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése