Két hónap két hét és egy ebédszünet

Eltelt az elsô két hónap, az a kettô, amire visszatekintve úgy érzem, végig autóban és hotelben töltöttem. Pedig igazságtalan lenne ez, hétvégeken és egy teljes hetet otthon voltam, megjártam Törökországot. Repültem, autóztam, utaztam, aludtam, dolgoztam, mozogtam.
Ilyen gyorsan még nem telt el két hónap, mégis összességében annyi minden történt velem, mint az elsô fél évben összesen.

Szeretem az új életemet, noha nem tudom megszokni, olyan mintha valaki más életét élném. Reggel nem autózom órákat, 5 perc alatt bent vagyok, délben hazaugrom Nyuszihoz ebédszünetet tartani, este hétkor már indulok haza, és negyed nyolcra otthon is vagyok. Mint valami sorozatszereplô; és bármennyire rémálomnak tûnik ez, valójában hihetetlen nyugalmat áraszt. Az itteni munkanapok legalábbis, amikor viszont valahol máshol kell lenni, akkor repülni, ugrani, futni kell oda.

Egyszerre lett gyorsabban pörgôs, és nyugodtabb az életem. A korszellem azt diktálja mintha ezek kizárnák egymást, de most úgy tûnik nem. Ha csak 12 órám van egy 1100 kilométeres autóútra, ha megcsináltam, utána már senki sem hív, hogy hol vagyok. A munkámat kell elvégezni, de nem valamiféle rabigában, csak eredményében.

Mióta itt van nyuszi, az elôzô volt az elsô normális hetünk, öt napot töltöttünk itt, meg egy hétvégét, most meg egy másik majdnem teljes hetet. A két és fél hónap alatt levezetett harmincezer kilométer után a hazautazás majd' tíz órája elvesztette a kalandértékét, és inkább nyûgnek érzem. Különösen a praktikus éjszakai üzemmódban, amit amúgy szeretek, de igencsak ingerszegény. Nem bánom, hogy a most következô hétvége után október végéig nem megyünk haza, jól fog esni egy folyamatos hónap itt. Az elsô folyamatos hónap.

Összességében jól telt ez a két és fél hónap, jól érzem magam a bôrömben. Ma bekötötték a telefont otthonra, remélem hamarosan lesz internetünk otthon, ami igencsak hiányzik nyuszinak most.