Egyszercsak mindenki összecsôdült, leültettek középre és elbúcsúztak tôlem. Májusban volt hét éve, hogy beléptem a cég kapuján, holnap lesz utoljára, hogy kilépek rajta. Életem elsô igazi munkahelye volt, mindaz, ami most kecsegtetôvé tett az új cég számára itteni tapasztalat. Ellestem olyan emberektôl, akik most ittmaradnak, együtt szereztük meg másokkal, hoztam is magammal, és viszek is sokat.
Finoman búcsúztak, figyelmes ajándékkal, egy lengyel-magyar-lengyel szótárral, egy útikönyvvel és két szép pólóval, amit mindenkinek az aláírásával díszítettek. Hét év nevekben, és a jövôm könyvekben.
Meghatódtam, most éreztem igazán, hogy ez lezárul. Nem csupán abbamarad, kicsit hosszabb idôre eltûnök, hanem vége. Várhatóan nem az utolsó voltam, aki a közeljövôben elmegy, de az elsô. Megkezdtem a sort, és ha vissza is nézek hónapok múlva, nem hiszem hogy ugyanazt látom, mint pár hónapja. Olyan pillanatkép ez a póló, ami valószínûleg soha meg nem ismételhetô.
A könyveket pedig sokat fogom forgatni. Meg kell ismernem az elkövetkezô éveim helyszínét, nyelvét. Jól megragadták ezt, szép és finom ajándék. Köszönöm.
nem adtam ma oda a diót
VálaszTörlés