2009. június 20., szombat

Tennivalók

Elég sok olyan apróság van, amit hónapok (néha több, mint egy éve) halogatok, de igazán megoldhatónak tûntek ilyen-olyan rövidítésekkel, vagy éppen olyanok, amiket nem is halogattam, de úgy állítottuk be, hogy az itthoni életünknek feleljen meg.
Ez most a második nagy változás lesz egy éven belül. Lassan sikerült mindent az új, sóskúti címünkre küldetni, a 2007-ben megváltozott telefonszámomra (na arra is csak majdnem mindent), és most találhatjuk ki a módját, hogyan legyen elôször nélkülem, aztán majd Nyuszi nélkül is.

A ház rezsijét át kellene állítani csoportos beszedésre, a fogyasztásokat diktálósról átalányra, a postánkat átirányítani a barlangba, azokat a bankszámlákat, amiket nem használunk megszüntetni, a mobil elôfizetésemet feltöltôkártyásra (minek fizessek havidíjat havi két napért), az összes hitelkártyát végre az új számra, a locsolást automatizálni kellene, a fûnyírással megbízni valakit, kocsit el kellene vinni szervízbe. És mindezek még csak a karbantartás-fenntartás apróságai, egy részük egészen olcsó, másik részük még drága is.

Sürgôsen meg kell oldani, hogy mindkettônknek legyen laptopja (tudom, tudom csak meg kellene javítanom Nyusziét), jó lenne egy olyan GPS, amiben van térkép, kicsit egyenesbe kellene hozni az anyagi helyzetünket, mert távolról elég nehéz a hitelkártyák közti játék, bár ha a forint gyengül egy kicsit tovább, az új fizetésemmel ôszre sikerülhet.

Ez nem egy épületes poszt, de lesz mire linkelni, amikor jönnek a megoldások sorban :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése