605 nap, egész pontosan ennyit töltöttem el itt, Lengyelországban, ennél a cégnél. Mármint alkalmazásban, merthogy nem számolom hány napot voltam úton, otthon, emitt és amott, de 2009 július 1-e óta ennyi nap telt el. Most pedig ez a számláló nem számlál tovább, ma leállítom, és vége. Vége Lengyelországnak. (Kedves ittmaradók és lengyelek, ne féljetek, igazából Lengyelország marad ott, ahol van, tele lengyelekkel és mindenekkel, ahogy azt megszoktátok, engem megszokni meg úgyis kevés volt ez a 605 nap. Ha esetleg mégis lebegnének hatalmas sárga ûrhajók Lnegyelország felett, amik most eldózerolják... csak véletlen egybeesés)
A millió apró ok és indok, a szépen lassan összeálló döntés és az utolsó csepp most nem annyira érdekesek. Minden momentumnak megvan a maga története, eleinte még panaszkodtam itt is, aztán egyes dolgokba belefásultam, másokat meg nem bírtam megszokni. Egyszercsak elég lett, és éppen úgy, és olyankor, amikor máshol meg pontosan egy olyan formájú luk támadt, amit velem be lehet pótolni.
Ne tessék itt valami hiperreális, agyonfontolt döntésre gondolni, amit minden észérvvel szemben meg tudok védeni utolsó vérig. Kellenek néha olyan döntések, hogy "ez nekem nem jó", és ezt nehéz bármivel megfellebbezni. Hát ez nekem nem volt jó, ez pedig minden apró indokával és okával együtt is, még ha egyenként meggondolandó is lehetne, így, egyben ez már sok volt. Most pedig valami olyan jön, amirôl már régóta tudom, hogy jó lenne, de meg kellett érnie ennek a gyümölcsnek is. (további hasonló gondolatok: http://instantcoelho.com/)
Szóval vége, de meg nem bántam egyetlen percét sem. Így volt ez jó. Ennyi, nem több.
