Leszámolás

Hatalmas lépést tettünk a nulla felé: kiürítettük a házunkat, hogy el tudjuk adni. 

Mindenünkről – amit karácsony után nem hoztunk ki – döntést kellett hozni, minden egyes tárgyunkat megfogtuk, és ítéletet mondtunk felette. Három lehetőség állt minden tárgy előtt, vagy jön most, vagy majd egy esetleges új házba, vagy lom. 

Szabadság után 2 bőröndben, legfeljebb 64 kilót tudtunk hozni. Ebbe kerültek azok a tárgyak, amik mindennap kellhetnek, kelleni is fognak, és okosabb reptetni, megtartani, mint újat venni. Nehéz volt ebbe a szűk kategóriába bekerülni: méretben és állapotban kifogástalan ruhák, apróbb és hasznos és értékes tárgyak (egyszerre mindhárom kritériumot kevesen tudták teljesíteni, még úgy is, hogy az érték nem csak anyagi szempont volt). 

A jön most kategóriát később kiegészítettük a következő úton jön velünkkel, illetve a karácsony után majd kocsival jön velünk kategóriával, de még így is csak négy bőröndnyire és 160 literre bővült. 

A majd az esetleges új házba kategória fő kritériuma az volt, hogy ha 10 év múlva elővesszük, örülni fogunk -e neki. Vettünk 14db 160 literes műanyag- és 8db 40 literes kartonhordót, és megtöltöttük mindazzal, ami 10 év múlva is örömet fog okozni. 

Minden mást pedig beleszórtunk egy (két) lomos konténerbe. Megtöltöttünk egy 10 és egy 4 köbméteres konténert mindazzal, amit az elmúlt 12 évben szépen lassan behordtunk a házba, az életünkbe. 

Érdekes és tanulságos volt ez a munka, és ki is alakultak a lomok kategóriái:

A jó ötletnek tűnt: a megvásárlás pillanatában fontosnak, hasznosnak tűnő tárgyakról derült ki, hogy nem állják ki az idő és a hasznosság próbáját. Valójában már az előző évek próbáját sem, ld. A gyűjtemény kategóriát. 

A füstbe ment terv: Számtalan megkezdett projekt soha be nem fejezett eleme, számtalan hobbi, amikre sosem volt idő.

Az ajándék: Egy másik nagy kategória, nem is mennyiségben, a döntés nehézségében az ajándékoké. Figyelmes és kevésbé figyelmes, vagy csak nem jól sikerült ajándékok kerültek a kezünkbe, és dönteni kellett.

A gyűjtemény: Már rég ki mellett volna dobni, de valamilyen indokkal mégis megmaradt.

A végeredmény az lett, hogy szinte kizárólag könyvekkel töltöttük meg a hordókat, a maradék pedig nagyrészt emlékek. Olyan tárgyak, amiknek az értéke nem a használati értéke, hanem érzelmi. Mert valakitől kaptuk, mert valamelyik nagymamánké volt, vagy a saját életünk valamelyik fontos eseményének emléke. Semmit sem tartottunk meg, amire az elkövetkező 10 év során szükségünk lesz, nem tudjuk elvinni és jó eséllyel meg fogjuk venni magunknak. Vagy sosem vesszük meg újra, mert első pillanattól kezdve kompromisszum volt. 

Nehéz volt, kegyetlennek kellett lenni, őszintének, mégsem gondatlannak, nehogy megbánjuk.

A végeredmény megdöbbentő megkönnyebbülést hozott, mintha súlyfeleslegtől szabadultunk volna meg, amiről nem is tudtunk. Amikor a legvégén, takarítás után körbejártuk a házat, újfent olyan volt, mint tükörben nézni magunkat fogyás után. Ugyanaz az arc, csak valahogy könnyebb, csinosabb minden.

Egyelőre az eladás megindításához is teljesülnie kell pár feltételnek, de ezt az idő- és munkaigényes lépést letudtuk, és hazajöttünk otthonról, hogy pénzt csináljunk újabb és újabb régi hibák lenullázásához. 

2019

Ilyen pocsék évet még nem zártam, bár ha kiveszem belőle az év közben történteket, tulajdonképpen 2019. január 1. és 2020. január 1. között a változás pozitív. 

Nem ez volt a legjobb módja a pozitív változásnak, nem is ezt szerettem volna, de a végeredmény összességében pozitív: 

Stresszmentes állásom van (legalábbis azokhoz a stresszes állapotokhoz képest, amiket korábban, de főként 2019-ben, átéltem, egy határidő vészes közeledése gyermekded tréfa). A pozícióm és a munkám kimondottan nyugodt, nem tartalmaz óriási kihívást, persze sokat kell tanulnom, de a munkaköröm betöltéséhez és a velem szemben támasztott elvárásoknak megfelelő a már meglévő tapasztalatom és tudásom. 

Sokat kell még tanulnom; noha sosem hagytam abba a tanulást, fejlődést, új ismeretek szerzését és beillesztését a meglévők rendszerébe, most teljesen új távlatok nyíltak. Új iparág, ráadásul az iparágak királynője, az olaj és gáz, nomeg a nyelv... és itt a nyelv nem olyan, mint Belgiumban volt, nem ér rá, nem egy csinos plusz, hanem kulcsfontosságú. 

(Apropó, a duolingo jó nyelvtanuló eszköz! 

Pár éve önszorgalomból (és mert régen tanultam már nyelvet) elkezdem duolingoval elmélyíteni a konyhaszintnek sem nevezhető olasztudásom, több mint egy évig naponta csináltam, majd más lett fontos, abbahagytam. Mégis November elején odacsöppenve elkezdett előjönni, december közepén pedig 2 óra után merült fel a beszélgetőpartneremben, hogy nem vagyok olasz. Szűkös a szókincsem, hiányzik a jó nyelvtani alap, van mit tenni vele, de 2020 végén már szeretném eredetiben élvezni a keresztapa-trilógia alapját adó Mario Puzo könyveket.) 

Ha mindent össze is adok, valószínűleg anyagilag is jobb ez az állás, mint amennyit a vállalkozásból a múltban ki tudtam venni, bár a hosszútávú remény egészen más. Itt bérben normális munkakörülmények között (pl. nem afrikai kiküldetésben) maximum 30-35% van már csak felfelé, úgyhogy ezzel kell kalkulálni. 

A vállalkozással együtt elveszett egy álom, ami terv is volt, jövőkép is, amiről azt hittem érdemes áldozatokat hozni érte. Ehelyett elmúlt és sokkal több áldozatot követelt, mint azt el tudtam volna képzelni. 

Sok ismerőst, barátot vesztettem el a csőd miatt, olyanokat, akik hittek bennem, bíztak bennem, elhitték amit én is hittem. Túl sok mindent tettem fel egy lapra; erős lapnak is tűnt, nem bizonyult annak. 

Közben több barátságról is kiderült, hogy valóban olyan erős, mint amilyen a szó romantikája. Ez többször könnyekig meghatott.

Miután kivergődtem az első gödörből, új bevétel felé kellett nézni. Magyarország komolyan fel sem merült, hogy itt maradjunk, nagyon kevés olyan paraméter van, ami mellette szól, és 2019 folyamán még azok is nagyon halványak lettek, mostanra pedig teljesen egyértelmű, hogy minden szempontból menni volt a jó döntés. 

Ennek ára is volt és van, augusztusban elkezdett szétesni az élet: én külföldön, Nyuszi és Macifül itthon, hol jobban, hol gyengébben sikerült ezt menedzselni. Volt pár hónap mélyrepülés státuszban, ami komoly tisztítótűz a léleknek, és sokkal nehezebben vettem, mint azt vártam volna magamtól. 

Novemberben korrigáltam, a furcsa ideiglenes élet Olaszországban folytatódott, és már kézzelfogható távolságban van, hogy kis felfüggesztés után folytatódjon minden, valamiféle rendszeres, életszerű módon. 

Sok nyitott kérdés, megoldatlan probléma és kérdőjel van még benne: nem tudjuk mennyit leszek Milánóban és mennyit úton, hogyan fogjuk ezeket az utakat és Macifül óvodáját illetve Nyuszi egyetemi képzését összehangolni, igazából nem tudjuk, milyen életszínvonalra elegendő a fizetésem, miközben a 2019-ben ásott óriási gazdasági gödröt is be kellene temetni lassan, és elkezdeni tartalékolni. 

Nyuszi még évekig nem fog dolgozni, nekem a kényelmes élet feletti bevételre az egyetlen remény pár afrikai kiküldetés, ami viszont -ha rosszul jön ki a lépés-, azt jelentheti, hogy még messzebb tolódik, míg Nyuszi befejezi az egyetemet. 

Van még mit megoldani, de ahogy a hajókat is csak akkor lehet kormányozni, ha van sebességük, ezeket a problémákat is csak menetben fogjuk tudni megoldani.

2020 jobb lesz, mint 2019 volt. 

Egyrészt muszáj neki, másrészt ez egy lényegesen alacsonyabb kockázatú struktúra, miközben számos olyan betokozódott elégedetlenségemmel is le tudok számolni, amikről azt hittem, már örökre az életem részei maradnak.

Amint legális lesz a kint tartózkodásunk, elkezdjük kiüríteni, majd eladni a házat, ami az utóbbi években leginkább fojtogató kötelességhalmaz volt, és kicsi is hármunknak. 

Újra utazom, nem az üzem és otthon között ingázom, hanem utazom, ráadásul a legjobb módon: nem turistaként, hanem a valódi élet részeként, a patyomkin-falak túloldalán.

A latin környezetet is többre értékelem, mint a kelet-európai reálpesszimizmust, noha az álmom még mindig Dél-Amerika, Olaszország talán az ahhoz legközelebbi európai élmény. 

Tehát végeredményben élünk, és lassan mozgásba is lendül ez a hajó, hogy kormányozni is lehessen. 

Újratervezés

Nem megy ez, itt nem rám van szükség, és viszont, nekem sem erre van szükségem. Itt a tudásom egytizedét sem használom, amire viszont itt szükség lenne, annak az egytizedét sem tudom. Nem vagyok lakatos, pedig arra a tudásra itt nagy szükség lenne, de sem vezetni, sem tervezni, sem javítani nem kell itt.

Úgyhogy szeptember végén felmondtam, november elején pedig kezdek Milánóban egy másik cégnél, egy nigériai olajfinomító karbantartási projektjének vezetését.

Kétség kívül Olaszország kellemesebb, jobban nekem való hely, a nyelvet is beszélem, Nigéria csábítóan idegen, az olajipar pedig nagyon jó karrierirány.

Meglátjuk mit tartogat az új helyzet. Addig is még egy hónap Belgium!

Nehezen indul

... avagy inkább zötyögősen: mivel Golem lerobbant a kifelé úton, egy héttel később kezdtem, a javítás a már amúgy is romokban heverő gazdálkodásunkat komoly összeggel visszavetette, ahogy az egy hiányzó hét sem lesz jó szeptemberben. Itt az eredeti megállapodás részét képező lakás még nincs meg, a munka is sokkal kevesebb, mint a beígért, ezért 4 fő helyett 1 fővel kezdünk a jövő héten, és én is beállok a műhelybe, mert 1 főt vezetni nevetséges, tervező munka pedig most nincs.

Nyuszival is felborítottuk az eredetileg tervezett ütemtervet, dehogy várjuk ki februárt az ideköltözéssel! Macifület nagyon megviseli az elszakadás, Nyuszit nagyon megviseli zaklatott Macifül, és hát nekünk felnőtteknek sem jó.

Mindeközben -ugye saját ház még sehol- én egy munkásszállóként funkcionáló villában lakom 5 lakatossal, ami komolyan megtépázza a szabadidőm eltöltésének szabadságát és a privát szférám is egy szobára szorult, amit valószínűleg szokni kellene, de nem akarom.

Meg persze haladunk is, jövő héten megkapom a Solidworks licenszet, úgyhogy 5 év Inventor használat után lesz alkalmam megtanulni egy új szoftvert, de gépet még nem kapok, úgyhogy vettem a saját gépembe egy winchestert, arra fogom telepíteni a céges Windowst és a Solidworksöt, aztán hátha gépem is lesz.
A kenyéradóm láthatólag (vagy látszólag) meg van elégedve az eddigi munkámmal, elkezdtem felfedezni a környéket, már tudom hol van lengyel bolt, olcsó bolt, drága bolt.

Összességében nem vagyok teljesen biztos benne, hogy a megfelelő helyen vagyok, a megfelelő pozícióban, de legalább fizető (jól fizető) munkám van, és a terveknek megfelelő földrajzi helyen.

Elkezdtem uszodába járni, bár az uszodáról alkotott belga elképzelés számomra furcsa, a medence egyik harmada uszoda, a másik strand, a harmadik vízi iskola, és ezek a harmadok nincsenek kőbe vésve, úgyhogy könnyen a nyakadba ugorhat egy gyerek, miközben azt hiszed ez a hossz igazán jól fog sikerülni. Cserében üdítő, hogy az úszómester nem rendőr, amíg valami nem valóban veszélyes, nem lép közbe.

Ma eljöttem Brüsszelbe, a hétvégi jegy féláron van, így a másfél órás vonatút (oda-vissza három óra) összesen 15 euróba került. Úgyhogy megnéztem a szépművészeti múzeumot, sétáltam egy nagyot Brüsszelben, és egyedül voltam, ami egy igazán értékes és egyedi élmény.
A cappuccino helyenként olyan, mint a mezőkövesdi Restiben: mokka tejjel és tejszínhabbal, miközben az árából egy hónapig minden nap lehetne ilyet inni a mezőkövesdi Restiben.

Tízévente

Épp egy hete vagyok itt, Belgiumban és majdnem pontosan tíz éve költöztünk Lengyelországba. Tíz év, két hónap. Nem, nem olyan, mintha tegnap lett volna, inkább olyan, mintha nagyon régen történt volna, tíz éve például.
A kiköltözés egészen hasonlóan zajlik most, ide Belgiumba, mint akkor, oda: váltani kellett, és ha váltunk, akkor ugorgyunk nagyot!

Megjártuk Lengyelországot, átvészeltük, és tanultunk belőle: ide most már élni jövünk. Mert átmeneti életet élni nem élet, csak amolyan vándorlás, amiből a hazamenés reménykeltő iránynak tűnik, és minden kicsit ráér. A különbség láthatatlan, vagy alig feltűnő apróságokból áll. Hogy egy vásárláskor nem arra gondolunk, vajon otthon hova tesszük majd, hogy nem gondolkodunk el rajta, vajon otthon nincs -e már egy ilyen, hogy nem tesszük fel a kérdést, hogy itt vagy éppen ide minek, érdemes -e egyáltalán megtanulni, megismerni, megtudni, hiszen majd egyszer megyünk haza.

Nem azért így, mert meg lennék győződve róla, hogy ez a végállomás, de legalább leszállnék a villamosról.

Mást is tanultunk Lengyelországból, másból is, mégiscsak eltelt tíz év, talán érettebben is lettünk, már kevesebb az illúziónk is, talán kevesebb az elvárásunk és reményünk is. Ide most egyszerű és jó életért jöttünk, nem a meggazdagodás, nem a kaland hozott, csak (csak?) az egyszerű és jó élet reménye. (Korábban -régebben- többször kereszteztük Németországot, és szinte minden alkalommal felmerült bennem, hogy igazságtalan az élet, hogy csak egyszerűen németnek születni és utána jól, normálisan dolgozni elegendő ahhoz, hogy az életszínvonalad magasabb legyen. Persze azt a színvonalat azóta többször sikerült -időszakokra- megteremteni otthon is, de valahogy nem vált sztenderddé, talán erőnkön felüli volt)

Lett közben még egy szempont: Macifül. Szeretném, ha neki megadhatnánk az esélyt, hogy bármilyen életet is választ, nyelveket beszéljen, megélhessen a legvadabb vagy épp legegyszerűbb szakmából, és hogy egy szabályt látva ne az a két gondolata támadjon, mint mindenkinek Kelet-Európában: ezzel vajon hogyan lopnak, és vajon hogyan lehet kikerülni. Sírva nevetni, zavarosban halászni, urambátyámnak ott vakarni, ahol viszket inkább egzotikus, vagy irodalmi élmény legyen a számára, mintsem mindennapos valóság.

Így indulunk legalábbis, aztán meglátjuk.

ASUS O!Play HD2 playlist handling

So I own an ASUS O!Play HD2 and apart of many small problems, I had a huge one: I couldn't make it to load playlists. I've quite large music collection (20,000+ mp3 files), and listening to full folders at a time is just not what I've bought a media center for.

Elégedetlen ügyfél - Telenor

Pénteken épp Brüsszelben voltam, amikor egyszercsak kaptam egy bájos SMS-t a Telenortól, miszerint elértem a magasforgalmi limitem 80%-át, majd rá fél órára a teljes magasforgalmi limitemet, aminek következtében se bejövő hívást nem tudtam fogadni (ugye roaming) sem indítani nem tudtam.

Május másodikán elkezdtem ugyanis használni a saját telefonomat céges hívásokra, mivel a céges telefonom tönkrement, és a cég két szolgáltató között bentragadt állapotban nem tudott új telefont adni. Ez nem kis mértékben megemelte a telefonszámlámat, előző hónapban például 26000 lett (80%-os figyelmeztetést akkor is kaptam), amiből a korábbi túlfizetések következtében 8000-t kellett (volna) kifizetni, én azonban kifizettem 27000-t, tehát a számlám továbbra is 18000 túlfizetésben volt. Az SMS szerint ha azonnal, személyesen befizetek 24500 forintot, akkor újra használhatom a telefont.

Röpke számítással rájöttem, hogy az aktuális számlám 30625 Ft, ebből ha levonom a túlfizetett 18000-t, akkor a tartozásom a kikapcsolás pillanatában 12625 Ft. Ez az összeg pedig bőséggel a korábbi számláim alatt van.

Ez pénteken történt, szombaton pedig lemondtam az előfizetésemet (megjegyzem, a Telenor ügyfélszolgálaton nem tudták megmondani, mennyi az aktuális számlám), és azonnal csináltam egy újat a T-mobilnál.

Náluk 3 hónapig van magasforgalmi limit, a Telenoros számom több, mint 5 éves volt.

Tehát új számom van: harmincas, nyolchuszonhat, negyvennyolc, az utolsó két számjegy pedig megegyezik az előző számom két utolsó számjegyével.

Vitorlás hajóóriások

Az elmúlt hónapokban egyre többször olvasni a vitorlák bevonásáról a kereskedelmi hajózásba, az üzemanyagfelhasználás (és persze a károsanyagkibocsátás) csökkentésére. Az elképzelések szerint azon túl, hogy a belsőégésű motorokat korszerűsítik, biogázra és más újratermelődő anyagokra cserélik, vitorlákat szerelnek fel a hajókra, hogy kisegítsék a hajtást. 

Az alábbiakban összegzek pár olyan koncepciót, amit találtam.

Újabb betört kávéfőző

Olyanok ezek, mint a vadlovak, jönnek, beköltöznek, makrancoskodnak, próbálgatják-kóstolgatják az embert, aztán amint előkerül a csavarhúzó, egy kis bütykölés és máris rendesen viselkednek.

Anno ugye Baby volt az, aki röviddel beköltözése után úgy döntött, hogy nem főz kávét, azt a lázadást akkor sikeresen leszereltem. Most Yuriy -akit Karácsonyra hozott Kicsibocs és Zdrumi Jézuskája- mutatta be, hogy a svájci hegyek között is teremnek olyan vad legények, mint az Appeninnekben.

Télre készülődés - Kazántakarítás

Elmúlt Lengyelország utáni első telünk itthon, és mitagadás nem voltam teljesen elégedett a fűtéssel, valahogy sosem volt az igazi, nagyon sok füst dőlt Totya orrán-száján, felforrósodott a füstcső, de a vizet nem sikerült 80 fokra melegíteni tartósan, és Konix ide, Konix oda, ami kátrányt egyik nap leszedett a Konix, azt másnapra visszatermelte a tűz. Egyszóval kazánforradalomra volt szükség.

Először is füstcsőcsere.

... hogy meglegyen a tisztes huzat. Mindenképpen kell bele egy pillangószelep, hogy szabályozhassam a kimenő levegő mennyiségét, illetve minden könyökre tisztítónyílás, mert az ördög és a kátrány alvási szokásai hasonlóságot mutatnak. Ezt igen gyorsan és problémamentesen sikerült megvásárolni, a legjobb ár, amit találtam a Kazán webáruházé  volt. Megrendeltem, kifizettem, és szépen meg is jött, gyorsan be is szabtam, és csak egy helyen kell tömíteni, mert a stücni a falban a logikával ellentétesen fordítva van, így a vízszintes szakasz két oldalon is anya kialakítású.

Másodszor tüzelőcsere. 

Két tonna fabrikett

Sok sok számolgatás után a fabrikett mellett döntöttünk, mert sokkal kiszámíthatóbb, mint a tűzifa, tudom a súlyát, tudom a szárazságát, tudom a fűtőértékét, ezzel szemben tűzifából hoznak egy platónyit, ami éppen kettő és egynegyed sülysápi öl, megközelítőleg tizenhárom vajdasági kád súllyal, és nagyon száraz, mindig nagyon száraz, akkor is, amikor még a levelek se száradtak el a rajtamaradt ágacskán. A fűtőérték pedig makacsul SI, és nagyon erősen függ a szárazságtól.
Mindenesetre a számítást elvégeztem:

Az átlagos tüzifa fűtőértéke 8,5-9 MJ/Kg, a briketté 17-19 MJ/Kg. (forrás: www.erdert.hu )
Egy raklap brikett súlya 1000 Kg
Kb 3 köbméter tűzifa súlya kb 1500 Kg, tehát kb 1 köbméter kb 500 Kg (forrás: http://tuzifa.com/ )
Tehát 1 köbméter brikett össz fűtőértéke 17000-19000 MJ (17*1000), ami 2000 Kg tüzifa fűtőértékének (17000/8,5) felel meg, tehát 1 köbméter brikett 4 köbméter tűzifa fűtőértékének felel meg.
1 raklap brikett 48000 Ft, 1 platónyi tűzifa 40000 Ft, tehát kb ugyanannyiba kerül a kettő, feltéve, hogy a plató-SI átváltás sikeres.

Szintén neten rendeltem, a faluban lévő kereskedésből, http://fuel.cseppcom.com/ , egy kis Konixszal, és némi alágyújtóssal együtt.

Aztán jöhet a takarítás.

A kátrány igencsak csökkenti a hőcserélő felületek hatékonyságát, amiképpen a füstjáratokat is szűkíti, mindenféle komplikációkat okozva. A Konix hatékonyságát megénekeltem már, de most nekem nehéztüzérség kellett, valami, ami nem okosan tisztít, hanem durván és közönségesen feloldja, lesöpri, megsemmisíti a gonosz lerakódásokat. Némi kutakodás után kiderült, hogy régi jó barátom a nátronlúg, népi nevén a marónátron, felnőttkori nevén NaOH kell nekem.

Minden figyelmeztetés rajta van
node... lakossági felhasználásra?

Évekig dolgoztam nátronlúggal, lévén az egyetlen vegyszer, ami hatékonyan oldja az aluminiumot, lehetővé téve az öntészeti szerszámok takarítását. Nagyon csúnya kellemetlen anyag, mar, rúg, harap, a gőze irritáló, nem véletlenül engedélyköteles.
Ellenben a legjobb tisztítószer a kazánra, egy tálkában berak az ember 100-200 gramm anyagot az égéstérbe, vizet önt rá, és pár óra múlva a kátrány engedelmesen eltávozik a felületekről.Mivel már nem alumíniummal dolgozom, nincs hozzáférésem marónátronhoz, a volt munkáltatómnál pedig nem mertek kiadni nekem húsz dekát sem (!) gondoltam megnézem a neten. 
Az ökokuckó, név kötelez alapon könnyedén elad nekem egy kilót. Mert hátha szappant akarok csinálni.  Felelősen a környezetért. Biztos vagyok benne, hogy ez normális, hisz marónátront régen is használtak a háztartásokban, de valahogy nincs összhangban az a mennyiségű munka, papírmunka, óvintézkedés, amivel én anno a munkásaimat védtem az anyagtól, kezeltem a hulladékot, szállíttattam az oxidokat és a tartályokat azzal, hogy a posta kihoz nekem egy kilót.

Ipari üzemként évente 300 kilót használtunk fel, ez elegendő volt arra, hogy 100 liter 60%-os töménységű oldatot tartsunk fenn, folyamatos szűrés és használat mellett. (írtam ezt én itt) 

Kátránymentesen

Állítólag egy tálkában betesz az ember egy kis nátronlúgot a kazánba, és a gőzei kitakarítják, nos a valóság sokkal nehézkesebbnek bizonyult. A nátronlúg valóban oldja a kátrányt, de nem árt neki ha a felületére direkten ráspricceljük, és némi mechanikai ráhatás is elkell, hogy megszabaduljunk tőle.

A kazán belseje olyan lett, mint újkorában, az anyag viszont valóban veszélyes, hiába több év tapasztalata, hiába a vegyvédelmi kesztyű, ahol az végetért, ott bizony komoly égési sérüléseket szereztem. 

A meglévő karcolásoknál égette meg a bőrömet,
de volt ahol lukakat égetett bele. 

Legvégül pedig egy kis kazánfelújítás.

Bizony Totyakazán felett sem repült el nyomtalanul az idő vasfoga, sem az ezüst szamovár, így bizony hiányzott a parázsfogó ajtó, a hamuzóajtó kilincse, sok sok ajtótömítés, és mivel a brikettet leghatékonyabb tüzeléshez felül kell begyújtani, a középső ajtóból rendeltem olyat, amin van szekunder levegőnyílás. 

Természetesen ezt is neten rendeltem, a szegedi Fűtés üzletháznak mindenféle kazánalkatrész van a lapján:  http://www.futesuzlethaz.hu/vasarlasvegyestuzrostely.php Ezek a jövő hét elején érkeznek az, és máris kész a téli készülődés eme része.

Már meg is csináltuk a próbafűtést, és egyelőre tökéletes megelégedésünkre szolgált a felújítás.

Kínai kézimunka

Az első bolygó

Egy európai hajtómű egynegyedéért egyedileg, kézzel készített művészi alkotást kaptunk. Nem hiába vásárolták meg a RollsRoyce-ot.

Minden rendben

Röviden, most senkinek nem lennék a helyében, minden rendben van.

Matrox G550 problem with xinerama xf86-video-mga-1.5.0

Previously I have had problem with mga driver 1.4.11 and xinerama extension on Arch linux, that I've resolved by manually patching the driver, using Ubuntu folks patch. (if you need xserver-xorg-video-mga-1.4.11, check out my previous post)

After an upgrade to kernel 3.3 the driver stopped working, as new version 1.5.0 has come out, obviously without the patch. It took some time, but finally I've got it working.

You can find the patched driver here.

Matrox G550 xinerama problem on Arch Linux v1.4.11

As I've spent a good few hours researching solution for the problem, I just share the solution as it seems to be rather unobvious:

The Xinerama support for the stock driver is not working, when starting X it comes up with the error

>MGA(0): Unable to map BAR 0. Invalid argument (22)

Some great folks have solved the problem for Ubuntu here: https://bugs.launchpad.net/ubuntu/+source/xserver-xorg-video-mga/+bug/292214

Though the patch found there for some slight differences in the structure of the mga driver source from arch and from ubuntu won't work.

I've manully patched the driver (version 1.4.11), and it does work now.

You can download the patched source of 1.4.11 from here.

Also a working xorg.conf is found on the page.

Good luck!

Az kéményrûl

Elérkezett a fûtési szezon, de a kis Totyakazánunk úgy döntött, hogy a füsött inkább orrán és száján ereszti ki, mintsem az arra kitalált füstnyíláson bocsássa ki a falu falusias hangulatát növelendô. (minden faluban ôsztôl tavaszig füstszagnak kell lennie, anélkül csak kis várossá változna, igaz a disznóröfögés már nem ilyen must-have). Jött is a kéményseprô, elvégezte a rektális tükrözést és papírgyújtogatós trükközést a kéményen, és megállapította, hogy neki a számla kiállításán kívül semmi dolga nincs a kéménnyel, ez még egy-két évig tökéletesen fog szelelni.

Tehát a kémény szelel, de a kazán nem. Hibátlan logikával feloldottam ezt az ellentmondást és a kazán illetve a kémény közti szakaszra koncentráltam. Apró baltamozdulatokkal (vajon hol lehet a kalapács?) kiszereltem a kéményt szorult helyzetébôl (örökké áldassék Marcibácsi, aki szemmel láthatóan a kéményt és a fûtésrendszert igazította inkább a kazán helyzetéhez, mintsem odébbtaszajtsa 10 cm-vel, és egész fokú szögeket hozzon létre a csövekben. Álmodni sem merek 45º 60º 90º 120º kombinációiról, hisz azt lehet kapni boltban, nincs benne kihívás). Némi fejszemunka után az alábbi látvány fogadott:

Viszlát, és kösz a halakat!

605 nap, egész pontosan ennyit töltöttem el itt, Lengyelországban, ennél a cégnél. Mármint alkalmazásban, merthogy nem számolom hány napot voltam úton, otthon, emitt és amott, de 2009 július 1-e óta ennyi nap telt el. Most pedig ez a számláló nem számlál tovább, ma leállítom, és vége. Vége Lengyelországnak. (Kedves ittmaradók és lengyelek, ne féljetek, igazából Lengyelország marad ott, ahol van, tele lengyelekkel és mindenekkel, ahogy azt megszoktátok, engem megszokni meg úgyis kevés volt ez a 605 nap. Ha esetleg mégis lebegnének hatalmas sárga ûrhajók Lnegyelország felett, amik most eldózerolják... csak véletlen egybeesés)

A millió apró ok és indok, a szépen lassan összeálló döntés és az utolsó csepp most nem annyira érdekesek. Minden momentumnak megvan a maga története, eleinte még panaszkodtam itt is, aztán egyes dolgokba belefásultam, másokat meg nem bírtam megszokni. Egyszercsak elég lett, és éppen úgy, és olyankor, amikor máshol meg pontosan egy olyan formájú luk támadt, amit velem be lehet pótolni. 

Ne tessék itt valami hiperreális, agyonfontolt döntésre gondolni, amit minden észérvvel szemben meg tudok védeni utolsó vérig. Kellenek néha olyan döntések, hogy "ez nekem nem jó", és ezt nehéz bármivel megfellebbezni. Hát ez nekem nem volt jó, ez pedig minden apró indokával és okával együtt is, még ha egyenként meggondolandó is lehetne, így, egyben ez már sok volt. Most pedig valami olyan jön, amirôl már régóta tudom, hogy jó lenne, de meg kellett érnie ennek a gyümölcsnek is. (további hasonló gondolatok: http://instantcoelho.com/) 

Szóval vége, de meg nem bántam egyetlen percét sem. Így volt ez jó. Ennyi, nem több.

Boldog Karácsonyt

Az elefánt vándorútja

Saramago mindig saramagosat ír, de ez a saramagoság (vagy akár szaramágóság is lehetne, ha nem lenne leírva a szar olyan blaszfém) hol választható stílus a témához, hol pedig az egyetlen igazán létezô eszköz ahhoz, hogy le legyen írva minden. 

Kép a képben

Leif Panduro Ablakok címû könyve számomra valódi újdonság volt, emlékeim szerint az elsô dán regény, amit olvastam. (Hacsak a szinesgerincû Európa sorban olvasott köteti közé be nem férkôzött egy dán, akirôl más nem maradt meg betûfaló korszakomból, mint egy benyomás.)

A wikipedia általam olvasott legrövidebb cikke annyit tud az íróról, hogy középosztálybéli létét negyvenes éveiben megunó fogorvos írt pár regényt és színdarabot a középosztálybeli lét unalmáról. Talán még pontosabban, megpróbálta megmutatni a 256 szürke árnyalat között megbúvó hihetetlen izgalmakat.

A dohányzásrúl

Két hete, pénteken reggel Kisnyuszi azt mondta, hogy sípol a tüdôm. Nekem a sípoló tüdôrôl mindig Patterson jut eszembe, aki "valamikor révkapitány volt Hollandia egyik kikötőjében, de iszákossága miatt elcsapták, és azóta rabszolgakereskedést folytatott Colombóban" késôbb pedig a Balmoral (avagy a Radzeer) fedélzetén szolgált.

Patterson tüdejébôl  "néha füttyentésszerű asztmatikus suttogás tört elő", ez pedig gyerekkorom óta a rémképem volt a dohányzással kapcsolatban.