2012. december 31., hétfő

Újabb betört kávéfőző

Olyanok ezek, mint a vadlovak, jönnek, beköltöznek, makrancoskodnak, próbálgatják-kóstolgatják az embert, aztán amint előkerül a csavarhúzó, egy kis bütykölés és máris rendesen viselkednek.

Anno ugye Baby volt az, aki röviddel beköltözése után úgy döntött, hogy nem főz kávét, azt a lázadást akkor sikeresen leszereltem. Most Yuriy -akit Karácsonyra hozott Kicsibocs és Zdrumi Jézuskája- mutatta be, hogy a svájci hegyek között is teremnek olyan vad legények, mint az Appeninnekben.


Már az első bemutatófőzéskor is produkálta a problémát, de akkor még csak ismerkedtünk, éppen csak megmutatta mire lenne nem képes, ha egyszer elszánná magát a nemműködésre. Aztán némi működés és kávéfőzés után megmakacsolta magát, és ő vizet kávén átpumpálni nem volt hajlandó. Okosan ledarálta a kávét, betömte, brummogott, hümmögött egy kicsit, aztán légtelenítést kért. Amikor megkapta a légtelenítést elégedetten kiköpte a vizet nem látott darált kávét, zaccként kezelve azt, de inni kávét nem adott. Ezt párszor eljátszottuk, amíg tudatosult bennem, hogy itt lázadás van, ebből nem lesz kávé hacsak szolíd erőszakkal rá nem veszem.

Először google segítségét kértem, de a javítási útmutatókat hozzá bizony csak borsos áron adják, ingyen csak pár jó szó jár:
Egy általános hibajelenség. A főző egység szűrője bizonyos típusú kávétól hamarabb eltömődik. Ekkor a vezérlés általános vízrendszer hibával leállítja a főzést, és a vízrendszer feltöltését kéri. A hiba megoldása általában házilag is kivitelezhető.
"Ena","C","E","F","J","Z" szériáknál ki kell húzni a csepptálcát, és a keletkező nyilás felső részén be kell nyúlni kb. 10 centit. Keresni kell egy rugalmas lemezt, ami mögé két centivel benyúlva felfelé megtalálja a ledugult szűrőt. Ezt kell új heggyel, vagy dörzsi szivaccsal letisztítani. A tisztítás után egy öblítést kell elindítani, utána használható a kávéfőző.
Természetesen ez az ötlet nem hozott megoldást, viszont gyakorlott kávéfőzőberhelő számára aranybánya minden szava: eltőmődés? általános vízrendszerhiba? hohó, ide nekem az oroszlánt is!

Némi további keresgélés után megtaláltam, hogyan kell tömítéseket cserélni rajta házilag, és mivel tömítés mindenhol van, igénybevettem a támogatást az én problémám megoldására is.

Mivel mindezt a megfelelő szerszámokkal túl könnyű lenne, és mivel pizsamában voltam (reggeli kávé ugye), nem mentem le a műhelybe, nekiálltam azzal, ami éppen a lakásban volt. Bitek dögivel, de nyél sehol, egy csőrösfogó és egy seegerfogó, illetve egy svájcibicska.

Kitekertem, megtekertem, kicsavartam, kihúztam, szétszedtem, kipattintottam, és megállapítottam, hogy a Gaggia tisztességesebben van összerakva, ott nincs semmi műanyagfülecske, ami kipattan majd óvatlan mozdulatra lepattan, fele ilyen bonyolult eszközben négyszer ennyi a csavar, viszont az a négyszer ennyi mind egyforma. Itt 12 csavarból 4 TX10, 2 TX20, 2 PH4, 4 PZ2, plusz van még négy, ami annyira egyedi, hogy már két szétszedéssel ezelőtt is fogóval csavarták ki.

Bizony, ott a cső a két piros O-gyűrű mellett.
Végigkövettem a víz útját a tartálytól a kávéig, és láss csodát egy apró vékony csövecskét fehér sziklák dugaszoltak el. Valaki vízkövet oldott, de több volt a kő, mint arra ő gondolt volna. Ahogy elméláztam a kis csövön, eszembe jutott, hogy én ezt a csövet ma már láttam valahol. Egy Jura E50 felújító szett részeként. Olybá tűnik, hogy a probléma nem egyedi, nem is ritka, úgyhogy kaptam az alkalmon, hamár a kezemben volt minden darabja, és végignéztem az összes tömítést, ami a képen van, merre és hol találhatóak, és milyen állapotban vannak. Úgy tűnik az utolsó szervíz alkalmával a gépnek csak a jobb oldalát szedték szét, és csak azokat a tömítéseket cserélték, amikhez nem kellett sokat szerelni. A többi közelébe nyomkodtak némi szilikonzsírt. Hátha.
Mindenesetre januárra beütemeztem egy ilyen repair kit megvásárlását, és beépítését.

Az igazi kaland mindig az összeszerelés. Merthát ugye emlékezni kellene, hogy a szétszerelt állapotban szimmetrikusnak tűnő tárgyak vajon valóban azok -e, illetve hogy az asszimetrikusak vajon merre álltak a mihez képest is. A hibalehetőségek számához képest elég sikeres volt az összeszerelés. Elsőre csak a tömőmotor fordulatszámlálóját tettem fel 180 (majd 90) fokkal elfordítva, amit némi kattogás jelzett, másodikra csak a tömőrész rögzítőcsavarját hagytam ki, amit az jelzett, hogy minden főzéskor kilökte magából a zacctárolót, harmadikra derült ki, hogy a kazán tetején lévő mikrokapcsoló vezérelte volna az útválasztó mágnesszelepet, ezért nem mindegy, hogy melyik lábai vannak bekötve, még össze sem raktam, amikor kiderült, hogy a mikrokapcsolót a másik állásban kellene benyomni a karnak, majdnem utoljára  pedig csak elfelejtettem felrakni a tömőmotor fordulatszámlálóját, így kicsit szétdobta a tömőrészt, ötödikre viszont hibátlanul működik.

Persze kávét főzött az első, a második, és a harmadik összerakáskor is, a hibakeresés pedig nem egy kávé lefőzését jelenti, hanem legalább kettőt kell csinálni, kávét meg ugye nem öntünk ki... szóval lehet, hogy ebben az évben már nem alszom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése