Búcsú

Egyszercsak mindenki összecsôdült, leültettek középre és elbúcsúztak tôlem. Májusban volt hét éve, hogy beléptem a cég kapuján, holnap lesz utoljára, hogy kilépek rajta. Életem elsô igazi munkahelye volt, mindaz, ami most kecsegtetôvé tett az új cég számára itteni tapasztalat. Ellestem olyan emberektôl, akik most ittmaradnak, együtt szereztük meg másokkal, hoztam is magammal, és viszek is sokat.

Finoman búcsúztak, figyelmes ajándékkal, egy lengyel-magyar-lengyel szótárral, egy útikönyvvel és két szép pólóval, amit mindenkinek az aláírásával díszítettek. Hét év nevekben, és a jövôm könyvekben.

Meghatódtam, most éreztem igazán, hogy ez lezárul. Nem csupán abbamarad, kicsit hosszabb idôre eltûnök, hanem vége. Várhatóan nem az utolsó voltam, aki a közeljövôben elmegy, de az elsô. Megkezdtem a sort, és ha vissza is nézek hónapok múlva, nem hiszem hogy ugyanazt látom, mint pár hónapja. Olyan pillanatkép ez a póló, ami valószínûleg soha meg nem ismételhetô.

A könyveket pedig sokat fogom forgatni. Meg kell ismernem az elkövetkezô éveim helyszínét, nyelvét. Jól megragadták ezt, szép és finom ajándék. Köszönöm.

Konkrétumok

Körvonalazódnak a konkrétumok, július elsején valahogy kivergôdöm, Döme, az új fônököm ott lesz 2 napot, aztán legközelebb valamikor a messzi július közepén.

Lesz két napunk arra, hogy lefektessük az együttmûködés alapjait. Az elôzetes megbeszélések alapján ki kell mennem Olaszországba 3-4 napra, aztán újra Kaliszba, remélem minél több Sóskút esik a két esemény közé.

Nagyon pocsékul érzem magam mindenestül, munkakedvem nincs, legszívesebben nem csinálnék semmit. Semmit. Viszont lassan már rettenetesen unom magamat, a nyavajgásomat is. Ahogy Koky szokta mondani, terhemre vagyok.

Lomonyuszi

Tennivalók

Elég sok olyan apróság van, amit hónapok (néha több, mint egy éve) halogatok, de igazán megoldhatónak tûntek ilyen-olyan rövidítésekkel, vagy éppen olyanok, amiket nem is halogattam, de úgy állítottuk be, hogy az itthoni életünknek feleljen meg.
Ez most a második nagy változás lesz egy éven belül. Lassan sikerült mindent az új, sóskúti címünkre küldetni, a 2007-ben megváltozott telefonszámomra (na arra is csak majdnem mindent), és most találhatjuk ki a módját, hogyan legyen elôször nélkülem, aztán majd Nyuszi nélkül is.

A ház rezsijét át kellene állítani csoportos beszedésre, a fogyasztásokat diktálósról átalányra, a postánkat átirányítani a barlangba, azokat a bankszámlákat, amiket nem használunk megszüntetni, a mobil elôfizetésemet feltöltôkártyásra (minek fizessek havidíjat havi két napért), az összes hitelkártyát végre az új számra, a locsolást automatizálni kellene, a fûnyírással megbízni valakit, kocsit el kellene vinni szervízbe. És mindezek még csak a karbantartás-fenntartás apróságai, egy részük egészen olcsó, másik részük még drága is.

Sürgôsen meg kell oldani, hogy mindkettônknek legyen laptopja (tudom, tudom csak meg kellene javítanom Nyusziét), jó lenne egy olyan GPS, amiben van térkép, kicsit egyenesbe kellene hozni az anyagi helyzetünket, mert távolról elég nehéz a hitelkártyák közti játék, bár ha a forint gyengül egy kicsit tovább, az új fizetésemmel ôszre sikerülhet.

Ez nem egy épületes poszt, de lesz mire linkelni, amikor jönnek a megoldások sorban :)

Skype trükk

Körülnéztem a Skype kínálatában, és két felfedezésre jutottam:

1. Végre magyar számot is lehet venni Skype in-re
2. Lehet továbbítani Skype hívást mobilra

Eszerint, ha veszek egy magyar skype számot (évi 60 USD), akkor itthonról mindenki helyi hívással tud hívni, veszek odakint egy lengyel mobilt, és arra továbbítom a hívásokat, így csak a Skype elôfizetést kell fizetnem (havi 7.95 USD), és nem visz csôdbe a hazai hívás. Ez mai áron havi 2500 Ft.

Ugyanezt visszafele (lengyel földi szám, magyarra továbbítás) is megcsinálhatjuk nyuszinak, és voilá, havi 5000 Ft-ért helyi hívással hívhatjuk egymást.

Ráadásul ha valamelyikünk gép elôtt van, akkor már a másik mobiljára a havi elôfizetéssel telefonálhatunk, tehát kvázi ingyen.

Az már csak egy külön plusz hozzá, hogy van két skype telefonunk, egy mazzagatlan és egy mazzagos, így gép mellôl szuper kényelmesen tudunk hívni.

Tudom, hogy felfedeztem a csôben a lukat, de mégis örömmel tölt el, hogy ez így fog mûködni. Ha fog :)

Lengyel meló

Nehéz döntés volt. Azért is, mert mindketten megnéztük saját szempontból, a másik szempontjából, kettônk szempontjából, ház szempontjából, jövô szempontjából, meg sem született gyerekeink szempontjából és végül már azt sem tudtuk, hogy a sok majdnem, meg mindegy, meg talán jó és talán kicsit nem jó között hol a végeredmény.

Nem fogom részletezni, talán már össze sem tudnám szedni a sok gondolatot, amiket a hónapok során egyberaktunk.

Nekem karrier szempontjából egyértelmûen pozitív, élni mindegy hol élek, amíg lunával, a házat sajnálom, de áll ötven éve, ez nemigen fog változni az elkövetkezô pár évben.
Lunanyuszinak korántsem ilyen egyértelmû, de mindenképpen úgy tervezte az életét, hogy a karrierét megszakítja babázással, kétszer is, háromszor is. Megpróbáljuk hogy ez a mostani megszakítás egybeessen azokkal a tervezettekkel, ezzel 4-5-6 év lengyel meló mellett neki is lehet az elképzelthez hasonló élete. Ha sikerül. Ha nem, akkor aggódom miatta. Távol leszünk Magyarországtól, mert 10-12 óra vonat vagy autóút az elég sok, mégis túl közel ahhoz, hogy a hely egzotikuma megragadja, és önmagában érdekes legyen.


Persze mindezen félelmek és aggodalmak mellett nagyon sok pozitívuma van. A hely szép, sôt, fotogén. Az árak 25-30 százalékkal alacsonyabbak, mint itthon, a bérem kint magasabb lesz, mint jelenleg kettônké együtt. Anyagilag megérné, csak a többletet nem tudjuk úgy, és oda elkölteni, mint azt teszzük egy éve, nem tudjuk a házunk építésére, szépítésére fordítani.

A munka olyan lesz, mint amit korábban hat évig végeztem, végre újra termelésben dolgozhatok (ehh...végre hat hónapja nem dolgozom csak termelésben, de máris mintha évek teltek volna el), újra latin lesz a fônököm, ami másnak a pokol, nekem viszont lételemem az a laza vibrálás, ami körülveszi a munkájukat. Nekem, nekem, nekem. Igen, nekem ez jó lesz, az életem nem itthoni fele boldogabb lesz. Talán lunanyuszi ezért döntött úgy, hogy menjünk, pedig igazán nem akartam ilyen választás elé állítani.

Tegnap felhívott Juan, fônököm volt, vagymi, ô volt az utolsó a dél-amerikaiak közül, akit kitettek a cégtôl (egész pontosan valami hihetetlenül undorító módon kigolyózták). Felhívott, és gratulált az új állásomhoz, gyorsan terjed a hír. Tulajdonképpen mindenki gratulált, hogy el tudom hagyni a céget, ami ha mást nem, azt jól mutatja, milyen hangulatot sikerült generálnia annak a két szerencsétlen ügyvezetônek.

Lesznek kényelmetlenségek: amíg Nyuszi utánam nem jön, meg kell oldani a kommunikációt, amíg nem beszélünk lengyelül ki kell tenni magunkat a hihetetlen mértékû ellenállásnak, amit tapasztalataink alapján a kalisziak mutatnak az idegen nyelvekkel szemben. (Azért az meglepô, hogy egy trafikban azt se értsék meg, hogy two boxes of red gauloises please, ebbôl szerintem a red, a two alapszókincs, a gauloises pedig a kínálat része volt) Meg kell szokni, hogy a hazatelefonálás nem a mobil felemelését jelenti, hanem procedúra már ha nem akarjuk azt a kevés surplust kommunikációra költeni.

Aztán meg a babázás (ha, és ej be jó is lenne), sehol a közelben egy nagymama, dédmama, nagynéni, nagybácsi (mármint a leendô kis mongúzok szempontjából nagyok és dédek), a kommunikációs nehézségek a gyerekorvossal, és még mennyi minden, amire nem is gondolunk. Viszont ha tényleg 4-5-6 évben gondolkodunk, saját tapasztalatból tudom, igen jó dolog ha az ember gyerekkorától tudja, léteznek más nyelvek, tudja, milyen idegennek lenni, lehet idegennek lenni, a nyelv amit beszélsz csak egy a sok közül. Ha meg nem is tanulja a nyelvet, de ez a tudás igen értékes.

Még sorolhatnám, fogom is, de majd tapasztalatból. Itt. Mert ez a blog erre való.