A dohányzásrúl

Két hete, pénteken reggel Kisnyuszi azt mondta, hogy sípol a tüdôm. Nekem a sípoló tüdôrôl mindig Patterson jut eszembe, aki "valamikor révkapitány volt Hollandia egyik kikötőjében, de iszákossága miatt elcsapták, és azóta rabszolgakereskedést folytatott Colombóban" késôbb pedig a Balmoral (avagy a Radzeer) fedélzetén szolgált.

Patterson tüdejébôl  "néha füttyentésszerű asztmatikus suttogás tört elő", ez pedig gyerekkorom óta a rémképem volt a dohányzással kapcsolatban.

Ennek hatására drasztikusan lecsökkentettem az elfogyasztott cigarettamennyiséget. Persze ez nem leszokás, de a napi két doboznyi adagról lecsökkentettem annyira, hogy az elmúlt két hétben szívtam el egy doboznyival. 

Vannak mélypontok, amikor nagyon hiányzik, de megalkottam a magam egyszerû szabályát: a munkanap alatt nem dohányzom. Ébredés után amúgy sem szoktam rágyújtani amíg munkába nem érek, most pedig amíg haza nem indulok, nem gyújtok rá. Mivel nálam a munkanap este kilenc-tíz óráig könnyedén elhúzódik mostanában, ez elég hosszú idôt jelent. 

Érdekes módon az elsô pár nap hiányzott a nikotin maga, azóta csak a mozdulat, az érzés hiányzik, amit rágózással pótlok. A pótlás annyira sikeres, hogy most éppen nem tudom összeszorítani a fogaimat az izomláztól. Tudtam én elvben, hogy az emberben mindenhol hasonló izmok vannak, de az, hogy ott az arcom sarkában is van egy, ami képes izomlázban égni és nem mûködni rendesen, igencsak meglepô. Gyakorlatban meglepô.

A jövôheti terv az, hogy ezt a kevés dohányzási alkalmat is visszaváltoztatom pipázásra. A pipa, mint elfoglaltság amúgy is kedvesebb, a nikotin ugyanaz, érzésre viszont sokkal jobb.

Egyszóval 16 év folyamatos dohányzás, az adag növelése után most valami újra váltok, és talán a tüdôm sem sípol már. 

- Szót sem érdemel - sípolta rekedten Patterson -, ennyit megért a hecc is.