2012. július 1., vasárnap

Minden rendben

Röviden, most senkinek nem lennék a helyében, minden rendben van.


Az életem dokumentálása elvesztette érdekességét abban a pillanatban, amikor megszűntem büszkének lenni magamra. Elbújtam emberek elől, akik azt mondhatták volna, hogy megmondták előre, vagy ha nem is mondták meg, tudom hogy gondolták előre. Egyszercsak eljött egy pillanat, amikor megkérdőjeleztem, hogy egyáltalán bármire jó vagyok -e, elképesztően erős hatással volt rám amikor folyamatosan, minden erőfeszítésem ellenére egyfolytában hülyének, semmittevőnek kezeltek, a sikerélményt pedig az nyújtotta, ha 24 óra alatt sikerül elkerülni egy lebaszást. Egyértelműen megbuktam a pozícióban és a pozíció is megbukott bennem: mire nyilvánvaló lett, hogy nem tudom az elvárt formában csinálni, már nyilvánvaló volt, hogy nem is akarom. 

Szinte hihetetlen volt az a pillanat, amikor jelenlegi főnököm azt mondta alkalmazni akar. Akar. Akarja, hogy ott dolgozzam. Még utána is sokáig nagyon nehéz volt vert kutya állapotból visszaszokni ahhoz, hogy az utasításomat betartják, senki sem bírál felül sem alulról sem felülről, a véleményem számít és hatással van a történésekre. Hogy senki sem tart igényt a szabadidőmre, hogy a hétvégi telefonok elnézéskéréssel kezdődnek, hogy ha nem veszem fel a telefont a tulajdonosnak, az a feltételezés, hogy dolgozom, és megköszöni hogy visszahívtam.
  
Mostanra eljutottam oda, hogy a munkahelyem tulajdonosa minden az én részlegeimet érintő kérdésben megkérdez, a felkiáltójeleket felváltották a kérdőjelek. Sok munka van benne, mindkettőnk részéről, neki abban, hogy elhiggye, az én munkamódszerem nem hoz semmi látványos megoldást, de középtávon stabil növekedést eredményez, én részemről pedig hogy nem hagytam elcsábítani magam a látszatmegoldásoknak. A januárban felvázolt növekedési ütemet pedig pontosan teljesítem. Még messze van a cél, de ennyi már elég ahhoz, hogy a főnököm azon aggódjon, elég magas -e a fizetésem ahhoz, hogy a cégnél maradjak hosszútávon. Hazatérés-érzés.


Hogy mostantól írok -e majd, nem tudom. Ezt le kellett zárni, ki kellett írni magamból.