2011. november 6., vasárnap

Az kéményrûl

Elérkezett a fûtési szezon, de a kis Totyakazánunk úgy döntött, hogy a füsött inkább orrán és száján ereszti ki, mintsem az arra kitalált füstnyíláson bocsássa ki a falu falusias hangulatát növelendô. (minden faluban ôsztôl tavaszig füstszagnak kell lennie, anélkül csak kis várossá változna, igaz a disznóröfögés már nem ilyen must-have). Jött is a kéményseprô, elvégezte a rektális tükrözést és papírgyújtogatós trükközést a kéményen, és megállapította, hogy neki a számla kiállításán kívül semmi dolga nincs a kéménnyel, ez még egy-két évig tökéletesen fog szelelni.

Tehát a kémény szelel, de a kazán nem. Hibátlan logikával feloldottam ezt az ellentmondást és a kazán illetve a kémény közti szakaszra koncentráltam. Apró baltamozdulatokkal (vajon hol lehet a kalapács?) kiszereltem a kéményt szorult helyzetébôl (örökké áldassék Marcibácsi, aki szemmel láthatóan a kéményt és a fûtésrendszert igazította inkább a kazán helyzetéhez, mintsem odébbtaszajtsa 10 cm-vel, és egész fokú szögeket hozzon létre a csövekben. Álmodni sem merek 45º 60º 90º 120º kombinációiról, hisz azt lehet kapni boltban, nincs benne kihívás). Némi fejszemunka után az alábbi látvány fogadott:



Ezt a dugulást sikeresen orvosoltam brutális erôszakkal: amíg elértem a kezemmel és szerszámokkal a füstjáratokban, azokat kitisztítottam, kikeféltem, kiporszívóztam. A füstcsövet kívülrôl püföltem módszeresen addig, amíg jöttek belôle fekete izék. A jó oldala, hogy annyi év kétely után megértettem az aktív szén hatásmechanizmusát hasmenés ellen. Totyának határozottan szorulása volt, ugyanakkor a megoldás nem feltétlenül ajánlott minden szorulás esetére.

Amivel nem sikerült mit kezdenem, az a vékony üvegszerû bevonat, ami leginkább a hidegen tördelt szurok obszidián-szerû felületére emlékeztetett. A rézkefe meg sem karcolta, a vésôvel viszont a kiváló állapotban lévô füstcsôben több kárt tettem, mint a módszeresen ráégett szurokban.
Miután vizuálisan visszaállítottam az eredeti állapotot némi tömítési munka várt rám. Vizuálisan annyit tesz, hogy a füstcsô a helyén volt, csatlakozott a kéményhez is, az ömlô füst viszont jobban mutatta a csô illesztéseit, mint a radioaktív reggeli a bélcsavarodást a röntgenképen.

Tömítésre a teljesen véletlenül itthon talált Soudal kályhatömítôt alkalmaztam, teljes sikerrel. Még egy ötforintos méretû lukat is sikerült betömnöm vele, amit valószínûleg a fent említett lelkes koromtalanítás okozott a rozsdaette csövön.

Totya most már lelkesen füstölt a kéményen át, viszont az az üvegszerû borítás a füstjáratokban kiváló hôszigetelônek bizonyult, egyszerûen nem tudtam olyan tüzet rakni, amivel a vizet 40ºC fölé sikerült volna vinnem. Az obszidiánburkolat helyenként felizzott vörösen, de nagyon távol voltam attól, hogy leégessem. Szerencsére nincs itthon oxigén-acetilén apparátom, különben megkíséreltem volna leégetni, és ez a poszt kicsit hosszabb lenne azzal, hogy leírom miként hegesztettem be a víztartályon lánggal ütött lukat.

Ha minden kísérlet kudarcot vall,
olvasd el a használati útmutatót

Google a barátod, tehát elkezdtem keresni erre valami megoldást, és lám nem vagyok egyedül a problémával, többekben felmerült a kérdés, hogy ezzel mit lehet kezdeni. Egy rég megszüntetett fórumban, amire már csak a google cache emlékszik, valaki ajánlotta valakinek, hogy használjon Konixot. (azért ha a Konix marketingese lennék, elgondolkodnék azon, hogy miért nem az elsô találat a Konix minden korom és kazánproblémára, no meg azon, hogy miért nem ajánlotta a kéményseprô azonnal a Konixot. Amikor a kéményseptôt kérdeztem, hogy mi lehet a problémával kezdeni, azt mondta, hogy van valami holland rizs-szerû izé, amit a tûzbe kell szórni... )
Innentôl kezdve pedig teljes sikertörténet minden. Vettünk Konixot (szegény Kisnyuszi buszozott el érte egy olyan boltba, ami nincs ott, ahol a neten mondják, ráadásul annyira kedvesek, mintha nem kereskedésbôl akarnának megélni), és némi megfigyelés után kidolgoztam egy módszert a kátrányréteg eltávolítására. 


Maga a Konix az egyik lapon azt ígéri, hogy szürke hamuvá változtatja a kátrányt, máshol azt írják róla, hogy fellazítja a kátrányt, harmadik helyen pedig azt, hogy megfolyósítja. Az az érdekes, hogy mindhárom forrásnak igaza van, csak három különbözô jellegû kátrányra vonatkozik. 

A megfigyelés
Valószínûleg olyan vagyok most, mint Linné, aki a madarakhoz sorolta a denevért, de örök értéke, hogy legalább elkezdte a rendszerezést:
Van a mohakorom, ami úgy ül ki a sarkokra, élekre, mint az a zöld mohafajta a sírkövekre. Ettôl fekete minden, egyszerûen le lehet kefélni, és finom porszemcsékbôl áll.

Van a már megénekelt sárkánykátrány, ami mindennek ellenáll, obszidiánszerûen kemény, fényes a felülete, és pocsék eltávolítani.

És végül van a pocokkorom, ami úgy üldögél céltalanul a járatok közepén, mint egy kis állat. Kinézetre hasonlít a mohakoromra, viszont sokkal nagyobb a szemcsemérete, és egészen úgy viselkedik, mint az elszenesedett fa.

Nos a Konix mindegyikkel elbánik: a pocokkoromból szürke hamububorékokat csinál, amiket egyszerûen le lehet törölni, el lehet fújni és megoldja a problémát. A mohakormot igazi mohává változtatja, szivacsos lesz a szerkezete, és sûrû rézkefével a felületrôl pillanatok alatt eltávolítható. A sárkánykátrányból pedig ragacsos, nyúlós guzmányt csinál, amit le lehet tolni a felületrôl.
A sárkánykátrány és a mohakorom Konix-nász utáni állapotukban éghetôek lesznek, a pocokkorom megoldja magát egyszerûen kiviszi a huzat a járatokból.

A módszer
Az elsô tûzbe semmit sem teszek, hagyom leparázslani, majd szórok bele Konixot. Ez a pocokkormot szürke hamuvá varázsolja, a mohakormot pedig fellazítja. 

Utána csinálok egy hatalmas lánggal égô tüzet a parázs tetejére, lehetôleg akkorát, hogy a lángok beérjenek a füstjáratba. Ehhez némi plusz levegôt is szoktam adagolni hôlégbefúvóval. Ez a láng a mohakorom és a pocokkorom maradékokat elkezdi leégetni.

Ebbe a lángba is szórok Konixot, ez viszont elkezdi a sárkánykátrányt megoldani. 

Amikor a sárkánykátrány elkezd izzadni, a felülete folyóssá válik, meg lehet karcolni, lehet egy kicsit taszítgatni rajta. Ennek hatására amikor hûlöben van az egész kazán, pocokkormok alakulnak ki a felületén.

Következô tûzrakáskor a pocokkormok hamuvá változnak, és egy újabb réteg sárkánykátrányt lehet levakarni.

Amikor elégszer lefolyt ez a folyamat (nálam három hét volt), a sárkánykátrány egyre kevésbé szilárdul vissza, és egyszercsak (tegnap, szombaton), az egészelkezdett forrni, bugyogni, és le lehetett tolni a felületrôl.

Három hét után teljes a siker, újra látszik a víztartályok fémes felülete. A továbbiakban szerintem a parázshoz fogom adagolni a Konixot, most már teljesen ortodox módon a leírás szerint.