Az elefánt vándorútja

Saramago mindig saramagosat ír, de ez a saramagoság (vagy akár szaramágóság is lehetne, ha nem lenne leírva a szar olyan blaszfém) hol választható stílus a témához, hol pedig az egyetlen igazán létezô eszköz ahhoz, hogy le legyen írva minden. 

Kétség sem fér hozzá, hogy a Kolostor regényében, de még az Az elefánt vándorútjában is minden le van írva. Ami nincs, az kétségkívül nem volt ott. Semmi Kisherceges doboz, benne a Schroedinger bárányával, ami a macskához hasonlóan a létezés egy harmadik formáját vette fel. Saramago mindent leírt arról az útról, amin Salamon végigment, királyi Salamonból császári Szulejmánná változva, egy kis epizódon át, amikor még isten is volt, végül elérve azt az örökállapotot, amiben minden transzcendenstôl és elefántitól egyaránt megfosztva esernyôtartóként létezik tovább.

Sokadik -talán legsikeresebb- definíciós kísérletem a ponyva meghatározására abba torkollott, hogy mindaz, ami leírható lenne egy novellában, de regénnyé burjánzik, az ponyva. Vajon e definíció szerint mi lenne az, ami három sorban leírható lenne, de regénnyé fajult? Pláne úgy, hogy három sorban érdemes sem lenne leírni, ellenben egy regényt szánni rá éppen megfelelônek tûnik. 

Meg sem fordul a fejemben, hogy ebbe a világba beleképzeljem magam, mert ebben a világban mások vannak, mindenki a helyén van, éppen ott, és éppen akkor, amikor és ahol van. Nem mert ott kell lennie, hanem mert ott van. Semmi szükség- vagy sorsszerûség, a maga tökéletes mindennapiságában van ott mindenki, ahova Saramago írja. Saramago is ott van, hol közöttük, hol mindenhol, hol elbeszél, hol csak elmondja mit lát. 

A Kolostor regényérôl ezt írtam:

Nem lehetne ez gond, elvégre valahol ennél többet nem is kívánhatna az író, minthogy a stílus és mondanivaló ilyen szépen összefeküdjék "... "amiképp azt a Kolostor regényében meg is adja.

Nem érdemes elmondani mirôl szól a regény, mert minden oldala és fejezete ugyanarról szól, ízesen érdekesen, szeretnivalón, szaramágósan. 

Hasonló ez a regény a Kolostor regényéhez, éppen semmiben sem hasonlít, de saramagoi kapcsolat van köztük, ott évtizedek sûrûsödtek egy regénybe, itt pár hét nyúlt regénnyé, és egyikbôl sem tudtunk meg keevsebbet a legfontosabbról, arról, amit Saramago mindig el akar mondani, a változatlan emberekrôl. A koroktól és állapotoktól, nemektôl és gondolatoktól független megismerhetetlen állandóról, rólunk.